Belföld

Vádat emeltek a gyilkos budai ápoló ellen – részletek

Vádat emelt az ügyészség annak a budai idősek otthonának az ápolója ellen, aki tavaly nyáron megölt egy beteget és egy másik pácienssel is megpróbált végezni. A Fővárosi Főügyészség hétfőn közölte, a férfit több emberen, illetve védekezésre képtelen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állítják bíróság elé hamarosan. Ha bűnösnek találják, tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Szedte a gyógyszereit és ivott

A vádirat szerint a férfi 2014 áprilisától dolgozott a XI. kerületi,  Kamaraerdei úton lévő idősek otthonában ápolói és gondozói munkakörben. Évek óta folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állt, ezt az intézményben nem tudták, és az orvosi alkalmassági vizsgálaton is elhallgatta. A vádlott 2015 májusában magánéleti problémák miatt inni kezdett, méghozzá rendszeresen, munkaidő után, illetve a szabadnapjain is. Eközben a gyógyszereit tovább szedte.

Úgy érezte, hogy ölnie kell

A férfi 2015. augusztus 04-én ölt. Nappali műszakban dolgozott, amikor “az este folyamán hirtelen erős ölési késztetést érzett”. Ezután az  intenzív osztály egyik kórtermébe ment, egy 71 éves, legyengült fizikai állapotban lévő asszonyhoz. Kivette a feje alól a párnát és az arcába szorította, hogy megfojtsa. Az idős nő azonban kiabálni kezdett, ezért a támadó leállt, félt ugyanis, hogy valamelyik munkatársa meghallja az asszonyt. Visszatette a párnát a beteg feje alá és kisietett a szobából.

Nem sokkal – körülbelül 45 perccel – később egy másik kórterembe ment be, ahol egy 83 éves nő feküdt, olyan rossz állapotban, hogy képtelen lett volna megvédeni magát, hárítani a támadást. Az ápoló ezúttal is párnát szorított a beteg arcára, ám ezúttal ölt. Az áldozat megfulladt. Miután meggyőződött róla, hogy az asszony meghalt, elhagyta a helyiséget.

Rács mögött várja a tárgyalását

Korábbi sajtóhírek szerint a férfi a történtek után pszichológushoz fordult, akinek mindent bevallott. Pedig lehetséges, hogy megúszta volna a gyilkosságot, mert azt hitték, az idős beteg természetes halált halt.

A férfi az ügyészség tájékoztatása szerint előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik