Belföld

Ismét lecsapott az idősek pénzét elszedő kamu orvos, most épp a Balatonnál

Balatonfüreden és Pétfürdőn is megfordult az a 31 éves fejér megyei nő, aki háziorvosnak adta ki magát, így szedte el idős emberek pénzét. A Veszprém Megyei Főügyészség pénteken közölte, csalás ellen emeltek vádat ellene – ismét.

A vádirat szerint a nő május 26-án Balatonfüredre ment. Kifigyelt egy 89 éves nőt, aki épp a kertjében volt és megszólította. Azt állította, hogy ő lesz az új orvosa. Az idős asszony beengedte, a teraszon beszélgettek. A “doktor” azt mondta neki, hogy felír neki gyógyszereket, ha fizet. Eközben megérkezett a postás a nő nyugdíjával, és letette kint az asztalra. A csaló ekkor közölte, hogy elviszi a pénzt és arról próbálta meggyőzni, hogy ő már mindent leegyeztetett az asszony fiával. Végül azzal az ígérettel hagyta el sebesen a helyszínt, hogy ingyen hoz majd gyógyszereket, illetve még egy orvosi műszert is, mindezt még a délután folyamán.

Alig telt el egy óra, már Pétfürdőn csengetett be egy 84 éves asszonyhoz és férjéhez. Az előadott történet ugyanaz volt: ő az új háziorvos.  Azt állította, családlátogatásra érkezett és győzködte a párt, hogy az egészségi állapotuk miatt speciális műszerre lesz szükségük, amelyet meg kell rendelni. Közölte, hogy a készülék árának felét még aznap fel kellene adni, ám az összeget utólag a társadalombiztosítás megtéríti nekik. Az idős pár hitt neki, így fizettek. A csaló 150 ezer forintot szerzett.

A nő korábbi ügyeire az ügyészség nem tért ki, mindössze annyit közöltek, hogy 2016 szeptembernében emeltek vádat hasonló módon elkövetett csalás miatt.

De nemrégiben két hasonlü esetről is beszámoltunk, utóbbiról november elején. A sárkeresztúri nő a rendőrség akkori tájékoztatása szerint Székesfehérváron keresett fel 70 és 90 év közötti nőket. Azzal a mesével állt elő, hogy ő a háziorvos új asszisztense. Ajánlatot tett, miszerint ad ajándékba egy gyógyító hatású takarót, azzal az ígérettel, hogy – bár ki kell fizetni az árát – az Országos Egészségbiztosítási Pénztár később visszafizeti az összeget. Alkalmanként több tízezer forintot vágott így zsebre. A rendőrség felhívást is közzétett, miszerint keresik azokat, akiket a csaló átverhetett.

Augusztusban pedig vádat emelt az ügyészség – éppenséggel pont egy sárkeresztúri nő ellen – aki háziorvosnak adta ki magát, így vert át idős embereket Környén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik