Belföld

Tagadja a bőnyi rendőrgyilkos, hogy kivégzéssel fenyegetett

Tagadja a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottja, hogy azt üvöltötte –  miután megölte a nyomozót és bezárkózott a házba -, hogy végez azzal, aki be mer menni – ezt az idős férfi ügyvédje mondta kisalfold.hu-nak. Dr. Léhner György arról is beszélt,  hogy védencénél a vallomása szerint – amikor a nyomozókat kint fogadta – még nem volt fegyver, azért vette fel a karabélyt, hogy visszatartsa őket, késeltesse az előállítást. Kitart amellett, hogy véletlenül lőtt.

Miután megtörtént a tragédia, tárgyalni kezdett a TEK-vezérrel. Azt akarták, vegye ki a tárat a fegyverből, méghozzá úgy, hogy a kattanást a vonal túloldalán is hallják. Ezt állítólag meg is tette. Az ügyvéd szerint a férfival emberségesen bántak a terrorelhárítók,  azonnal hordágyra tették és elkezdték az ellátását.

A történteknek szemtanúja volt a  gyanúsított felesége, aki rá egy napra kórházba került szívinfarktussal. A férfi a lap szerint  egészen péntek kora délutánig nem tudott erről. Rákérdezett ugyan a feleségére, de választ nem kaphatott. Állítólag Tökölön közölték vele a hírt, pszichológus jelenlétében, a tököli rabkórházban.

Ahogy arról beszámoltunk, a tragikus támadás szerda reggel történt Bőnyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei házkutatást akartak tartani a támadó otthonában, ám a 76 éves férfi még azelőtt tüzet nyitott, hogy bejutottak volna hozzá. Öt-hat lövést adott le egy gépfegyverből és fejbe lőtte a 46 éves nyomozót, aki azonnal meghalt. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták volna megmenteni. A rendőrök szintén fegyvert rántottak, az idős támadót hasba lőtték. A férfi ezután – ahogy azt fent is írtuk – elbarikádozta magát az otthonában, a TEK pedig elindult a helyszínre. Tárgyalni próbáltak vele, de a férfi azt mondta, bárki is megy a közelébe, azt kivégzi. Hallani lehetett, hogy egyre rosszabbul van, így végül rajtaütöttek. A lövöldözőt kórházba vitték, ahol műtéten esett át.

Csütörtökön elrendelték az előzetes letartóztatását a kórházban, majd mentőautóba tették.

Bõny, 2016. október 26. Rendõri készültség 2016. október 26-án Bõny fõutcáján, a szabadság úton, ahol lövöldözés volt. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A támadás áldozata egy 46 éves rendőr, Pálvölgyi Péter, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója, aki 25 évig szolgált rendőrként.

A tettesről az ügyészség, a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ közös sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy 76 éves, polgári személy. Úgy tudni, a ház, ahol a lövöldözés történt, állítólag a Magyar Nemzeti Arcvonal tevékenységéhez köthető. A militáns szervezetről tavaly írtunk, miután toborzó videóval buzdították az embereket: ha kell, fegyverrel is szálljanak szembe az országba érkező menekültekkel. A feltételezett elkövető a szervezet vezetője, Gy. István. Azt a településen mindenki tudta, hogy neonáci nézeteket vall.

[central_CentralTagComponentWidget title=”Bőnyi lövöldözés” item_limit=”3″ show_image=”true” tag_select=”-1″ tag_id=”158012″ category_id=”” fontsize_title=”0″]

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.