A győri kórház liftjében fejezték be egy győrzámolyi férfi tüdőműtétjét, mert a beavatkozás közben megszólalt a tűzjelző, és ömleni kezdett a füst a műtőbe. Épp a háromórásra tervezett operáció felénél tartottak – írja a Kisalföld.
Az orvosok számára nyilvánvaló volt, hogy nem lehet félbehagyni a műtétet, mert az a beteg életébe kerülhet, ezért a nyitott mellkassal fekvő, altatott beteget átemelték egy gurulós ágyra, a műtétet végző professzor, az altatóorvos, annak asszisztense és a műtősnő pedig beszállt vele a liftbe.
Két emeletet tettek meg lefelé, majd a folyosón át egy másik műtőbe tolták a beteget, közben készen álltak, hogy ha vészhelyzet adódik, beavatkozzanak.
Az operációt vezető Molnár F. Tamás professzor azt mondta: megjárta már Bejrútot is, de ilyen helyzetben még nem találta magát. Ugyanakkor mindenki higgadtan és szakszerűen tette a dolgát, működött a csapatmunka.
A megműtött férfi jól van, csak az újságból tudta meg, hogy mi történt vele.