Szörnyű körülmények között tartotta két kutyáját egy férfi csesztregi házának udvarán. A Zala Megyei Főügyészség szerdán közölte, vádat emeltek az ügyben, a gazdának állatnak különös szenvedést okozó állatkínzás bűntette miatt kell bíróság elé állnia.
A vádirat szerint a férfi az egyik ebet – a gyakran elkóborló Bercit – lánccal egy lyukas tetejű ól mellé kötötte ki, másik kutyáját, Borzast pedig az udvaron lévő néhány méteres építménybe zárta. 2013-tól csak hetente néhányszor adott nekik enni és inni, mindketten éheztek és mozogni sem volt lehetőségük. A mostoha bánásmód miatt Berci nyakán a lánc lekopasztotta a szőrt, a bőre kisebesedett, a bal csípőjén és jobb mellső lábán is felfekvéses sebek keletkeztek, emésztőrendszere maradandó egészségkárosodást szenvedett, míg a Borzas legalább 6 hónapos rehabilitációra szorul.
“A férfi a kutyáit nem gondozta, elfogadhatatlan körülmények között tartotta őket, mozgási szabadságuktól megfosztotta és tartósan – éveken keresztül – éheztette, mely a kutyáknak különös szenvedést okozott” – olvasható az ügyészség tájékoztatásában.
Az állatvédelmi szolgálat bejelentésre ment a helyszínre március végén, majd a látottak miatt értesítették a rendőrséget.
Így nézett ki egyikük: