Egyedül robbantott a Teréz körúti merénylő az eddigi ismertek szerint, írja a Magyar Idők. Legalábbis a lap szerint eddig úgy tudjuk, nem volt társa.
A nyomozók megtalálták és tanúként kihallgatták azt a férfit, aki félreérthetően viselkedett a videón, amit legelőször kiadott a rendőrség.
http://videa.hu/videok/24.hu/hirek-politika/terez-koruti-robbantas-Kuv6K6c60sdzoXti
A férfi a tetteshez hasonlóan látszólag céltalanul járkált a helyszínen, egy pillanatra megállt a kapualjban várakozó tettes mellett és mintha mondott volna neki valamit.
Később visszasétált az Oktogon felé és várakozás közben többször a merénylőre nézett, megbámulta a rendőröket, majd a robbanás után mindkét kezét az égnek emelte és elszaladt.
A rendőrség szerint a férfi igazolta, hogy a barátnőjét várta, aki késett. A Magyar Idők szerint már majdnem ezer bejelentés érkezett, amit a lap szerint a tízmilló forintos nyomravezetői díjnak köszönhetnek.
