Belföld

Méltatlan a szegedi egyetem rektora szerint, hogy egy hallgató egészségi állapotán vitáznak

Egy szerdán megjelent cikk visszaélést sejtetett annak kapcsán, hogy nyelvvizsga nélkül adtak ki diplomát betegségre hivatkozva, de törvénysértést nem tudtak igazolni.

„Méltatlannak tartanám azt, hogy egy konkrét hallgató egészségi állapotát a sajtóban lehetne diszkutálni” – ezt mondta a Szegedi Tudományegyetem rektora az atv.hu-nak arra, hogy az Indexen szerdán arról jelent meg cikk, hogy az egyik kar dékáni hivatalvezetőjének lánya betegsége miatt nyelvvizsga nélkül kaphatta meg diplomáját.

Azt a cikk sem állítja, hogy jogszabálysértés történt az ügyben, bár a címe azt sugallja, hogy azért kapott diplomát az érintett személy, mert „anyád a dékán jobbkeze”.

Megjegyzendő, hogy az egyetemi hallgatói önkormányzat 2007 óta regnáló elnöke, Török Márk nyáron – konkrétumok nélkül – egy hasonló történetet említett abban a levélben, amelyben a dékánokat ostorozta, akik azt kérték, mondjon le, miután már törvény is született arról, hogy négy évnél tovább nem lehet hallgatói érdekképviseleti tisztséget betölteni. Róla egyébként épp kedden írta meg a sajtó, hogy ismét megválasztották, úgy, hogy egyetlen ellenjelölt volt, aki még a választás előtt visszalépett.

Szabó Gábor rektor szerint nem igaz, hogy törvénytelenül adott volna ki az egyetem diplomát, cáfolta azt is, hogy rendszerszintű szabálytalanság lenne, ami alapján szokás lenne „szíre-szóra kiadni papírokat”.

Az Index cikkében az is szerepelt, hogy a felsőoktatási jogszabályokban nem szerepel az a betegség, amelyre hivatkozva a könnyítést kérték. Csakhogy a betegség érzékeny személyes adat, az egyetem nem tudja elképzelni, hogyan juthatott ehhez törvényesen a portál. Az intézmény feljelentést tett tiltott adatszerzés gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik