Belföld

Ha napsütésre vágyik jövő héten, van egy rossz hírünk

Hétfőn eleinte változóan felhős lesz az ég, főleg északon többórás napsütéssel. Napközben aztán délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és délutántól délen és nyugaton egyre többfelé várható eső. Az északkeleti szél délutántól megélénkül. Reggel 1 és 6, délután 11 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Kevés napsütés dél körül valószínű. Főleg a hajnali, reggeli és a délutáni, esti órákban valószínű többfelé eső, záporeső. Az északi szél egyre nagyobb területen erősödik meg. 9 és 14 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

Szerda estig borult időre számíthatunk, sokfelé esővel. Az északnyugati szél erős, a nyugati és a középső tájakon viharos lesz. A csapadékos idő hatására mérsékelt lesz a felmelegedés: mindössze 10 fok körül alakulhat a maximum.

Csütörtökön napközben fokozatosan csökken a felhőzet, ezzel együtt csillapodik a szél is. Délután már kisüt a nap. 13-14 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Pénteken fátyol- és gomolyfelhők jelennek meg az égen, elsősorban délutántól fordulhat elő zápor. A megélénkülő délkeleti széllel pár fokkal melegebb levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe.

(Köpönyeg)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik