Belföld

MET-gázüzlet: se a miniszterek, se a menedzserek nem emlékeztek semmire a bíróságon

A kulcskérdésre sem, hogy a nyugati vagy az orosz gáz volt-e olcsóbb a kérdéses időszakban.

Internetes portálokat és politikusokat is beperelt a MET nevű svájci központú, de magyar érdekeltségű cég, miután beszámoltak arról az éveken át zajló gázüzletről, amely komoly hasznot hozott számukra. A művelet lényege az volt, hogy az állami MVM leányvállalata, az MVMP a határ osztrák oldalán gázt vett a MET csoport egyik cégétől, majd a határ magyar oldalán ugyanazt a gázt eladta a MET egy másik cégének. Az üzletet végül az Európai Bizottság állította le – emlékeztet a 444.

Az Index pere már befejeződött az ügyben, azt a MET elveszítette. De beperelték az LMP-s Szél Bernadettet, az MSZP-s Tóth Bertalant, valamint a 444-et is. Szerdán a pécsi bíróságon a védelem által beidézett tanúk meghallgatásával folytatódott a MET Tóth Bertalan elleni pere.

Tóth és ügyvédje az összes olyan embert felvonultatták, akik részt vehettek az üzlet létrejöttében. A 444 beszámolójában azt írja, hogy megjelentek a tárgyalóteremben Fellegi Tamás és Németh Lászlóné egykori fejlesztési miniszterek, az MVM volt és jelenlegi főnökei, valamint olyan menedzserek, akik a MET-nél és az MVM-nél is megfordultak.

Érdekes, hogy az MVM és a MET menedzserei büntetőjogi felelősségük tudatában határozottan állították a bíróság előtt, hogy fogalmuk sincs olyan alapvető dolgokról sem, mint hogy a 2010-es évek első felében az orosz vagy a nyugat-európai földgáz volt-e olcsóbb Magyarországon. A miniszterek viszont arra nem emlékeztek, hogy miért írták alá az egész üzletet lehetővé tevő rendeleteket.

Némethné és Fellegi azt mondták, ők személyesen nem egyeztettek, csak aláírták a beosztottaik által előkészített rendeleteket. Fellegi azt mondta, az egyeztetés Bencsik János államtitkárhoz vagy helyetteséhez tartozott, Bencsik viszont az idézés ellenére sem jelent meg a tárgyaláson. Némethné arra a kérdésre, hogy mi alapján írta alá a rendeletet, annyit mondott, hogy „előkészítő anyagok alapján”, majd amikor rákérdeztek, mi volt ezekben, azt felelte, hogy „az aktuális helyzetnek megfelelő indokrendszer”.

A beszámoló szerint a tárgyalás gyakorlatilag bohózatba fulladt azzal, hogy a szóban forgó időszak legfontosabb energiakereskedelmi menedzserei nem tudták megmondani, hogy a nyugat felől behozott vagy az orosz gáz volt-e olcsóbb. Azt állították, hogy ezt csak szakértők tudhatják, noha ők voltak a főnökök az egész üzletben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik