Belföld

Az iskolában kitört a tbc-para, de csak a nyári szünet után vizsgálták a gyerekeket

A tbc nem játék, ezért csodálkozott nagyot a somogyi faluban lakó anyuka, amikor a fia egyszer csak durva tuberkulózisos gyógyszerekkel állított haza, hogy azt a tüdőszűrőn kapta. Kiderült, hogy egy iskolai dolgozó megbetegedett, a tanárokat még augusztusban, a gyerekeket csak szeptemberben vizsgálták meg. Az anyuka szerint tájékoztatást se kaptak, az iskola szerint igen.

Tegyük fel, hogy van egy 12 éves gyereked, aki egyszer csak hazajön az iskolából és lecsap az asztalra egy adag gyógyszert. Közli, hogy ezeket be kell vennie, az iskolában mondták. Nem érted a miérteket, elkezdesz kutakodni, aztán kibújik a szög a zsákból: kiderül, hogy tbc-s lett az iskola egyik dolgozója. Még tavasszal. Ő kórházban van, a tanárokat már rég megvizsgálták, beoltották, a gyerekek meg most, szeptemberben kaptak egy marék gyógyszert. Azzal, hogy az immunerősítő.

Ez nem fikció, hanem a rögvalóság Görgetegből, egy nagyjából 1100 fős dél-somogyi községből.

Az egész azzal kezdődött, hogy a nagyjából 130 gyerekkel működő Görgetegi Általános Iskola egyik dolgozója lebetegedett. A vizsgálatok során kiderült, hogy tüdőtuberkulózisban, ismertebb nevén tbc-ben szenved. Két hónapja fekszik kórházban. Úgy tudjuk, irodai dolgozóról van szó, aki nem érintkezett sűrűn a gyerekekkel.

Orsós Zoltánné egyik fia olyan fiú, mint akit a cikk elején leírtunk.

Pénteken délután jött a gyerek 20 szem gyógyszerrel, mondta az anya.

Orsósné szerint az történt, hogy a tanév végén kiderült a tbc-s eset (bár a faluban terjedő pletykák szerint november óta lehetett róla tudni), majd az évzárót követően szóltak a tanároknak és iskolai dolgozóknak, hogy el kellene menni a 16 kilométerre fekvő Nagyatádra. Itt van ugyanis tüdőszűrő állomás (mozgó tüdőszűrő labor már régóta nincs errefelé), hogy megbizonyosodjanak róla: egészségesek.

Ez megtörtént, egyetlen megbetegedést sem találtak.

De eltelt pár hónap, mire közölték a családokkal, hogy szükséges lenne egy átfogó orvosi vizsgálat a gyerekeknek. Görgetegnek van egy saját kisbusza, azzal kis csoportokban elkezdték Nagyatádra hordani őket, hogy megröntgenezzék a tüdejüket.

A történetünkben szereplő fiú egy 11 fős csoport részeként került kivizsgálásra, ahol megállapították, hogy a tüdőkapacitása 6 százalékkal eltér a kortársai átlagától, vagyis veszélyeztetettebb a tbc-re is. Kapott próbaoltást, gyakorlatilag a kórokozó legyengített verzióját, majd az említett gyógyszert. Az anya hiába hívta az iskola igazgatóját, az szerinte nem tudta megmagyarázni, miért nem lettek a szülők időben tájékoztatva.

Az álláspont az volt – ez később hangzott el Orsósné szerint -, hogy nem akartak pánikot kelteni.

Magyarország és a tbc

A részben influenzás tünetekkel járó tuberkulózist a Mycobacterium tuberculosis baktérium okozza, ami cseppfertőzéssel is képes új egyedeket megfertőzni. A leginkább veszélyeztetett csoport mára a hajléktalanoké és a raboké, de a járványszerű tbc-s megbetegedéseket sikerült nagy nehezen visszaszorítani az országban. Az Orszégos Pulmonológiai és Tbc Intézet bizakodó, szerintük évről évre kevesebb a megbetegedés, de azért minden évben felbukkan egy-egy hír tbc-s fertőzöttről.

Idén áprilisban két eset is megrémítette a közegészségügyiseket. Debrecenben egy óvodai dolgozó fertőződött meg tbc-vel, 123 óvodást oltottak be megelőzésképpen. Itt azonnali szülői értekezletet tartottak, és megnyugtatták a szülőket, kicsi a valószínűsége a fertőzésnek.

A szatymazi eset ennél is durvább volt április végén: akkor az iskola egyik dolgozója halt meg tbc-ben tragikus hirtelenséggel. A szülőket iziben értesítették, majd több tesztet is elvégeztek a diákokon. A lappangási idő leteltével se betegedett le senki szerencsére, ebben persze szerepe lehet, hogy 1954 óta kötelező a tbc elleni védőoltás.

Győzött a szülői lelkiismeret

Orsós Zoltánné 12 éves fia végül egy névre szóló borítékban vitte haza a gyógyszereket. Közölték vele, hogy ez csak immunerősítés és hogy napi fél tablettát kell bevennie, de a család nem igazán kapott más tájékoztatást.

Lelkiismeret-furdalást okoztak, mondta az anyuka.

Megijedt attól, hogy a kisfia lebetegedhet, szóval inkább elkezdték a 40 napos kúrát, amit majd további tisztázó vizsgálatok követnek majd.

Ez hosszú három hónap lesz, tette hozzá az anya.

Forrás: Google Street View
Forrás: Google Street View

A pletykák szerint a gyerekek Isonicid 100 mg tablettát kaptak (Orsósné nem emlékezett pontosan a nevére). Az Isonicid vényköteles, nagyjából 800 forintos gyógyszer, hatóanyaga az isoniazid. A gyógyszer heveny és krónikus tuberkulózis esetén adják más szerekkel kombinálva. A tabletta szedése előtt javasolják, hogy a beteg beszéljen a kezelőorvosával (ez itt nem történt meg), ami nem csoda, percekig lehet olvasni az erős szer komoly mellékhatásait.

Ugyan szerencsére se gyerek, se tanár nem betegedett le az iskolában, de a történet több sebből vérzik:

  • Miért várt az iskola ezek szerint hónapokat, hogy közölje a családokkal a betegség veszélyét?
  • Miért nem kaptak a szülők kellő tájékoztatást időben a vizsgálatokról, gyógyszerről?
  • Ha tényleg Isonicidet kaptak a gyerekek, akkor miért épp ezt a szert?

Orsós Zoltánné végül elérte a Kaposvárról bejáró, a nagyatádi szűrőállomáson dolgozó főorvost, akivel megbeszélte a történteket, az orvos pedig megnyugtatta őt. Megkerestük a másik oldalt is, ami árnyalta a történetet.

A szülői értekezlet tisztázott mindent

Somorjainé Pados Edit, az iskola igazgatója azt mondta, a dolgozók augusztusban jártak szűrésen, ő pedig abban egyezett meg az említett főorvossal, hogy szeptember 1-től, a tanév kezdetétől fogják Nagyatádra szállítani a tanulókat (mivel nem a gyerekekkel sűrűn érintkező személy fertőződött meg). 2-án kaptak tuberkulózisos próbaoltást, amiről a szülőket írásban tájékoztatták, a visszajelzésüket is kérték. Később a szűréssel kapcsolatban ugyanezek a körök lementek, ez esetben is megtörtént a tájékoztatás.

Azok a gyerekek, akiknek gyengébbnek bizonyult az immunrendszere, kaptak gyógyszert, hogy megerősítse őket. Pados azt mondta, a múlt héten felhívta az érintett gyerekek szüleit, hogy

hétfőn (12-én) délután 5-kor lesz szülői értekezlet, amire a háziorvos is elmegy, lehet hitelesen tájékozódni a kérdésről.

Ott megnyugtattak mindenkit, hogy nincs járvány, nincs új megbetegedés, jár is mindenki iskolába. Orsósné nem ment el az értekezletre, ezt ő is megerősítette, ennek okaként azt említve, hogy ő már tájékozódott korábban.

Az ügyben megkerestük az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (ÁNTSZ), hogy kiderüljön, mennyit tudtak erről az egész tbc-ügyről, és miért kellett várni még így is egy hónapot a gyerekek értesítésével, kivizsgálásával, miért volt elégtelen az információ és a tájékoztatás, tényleg a fent említett durva gyógyszert kapták-e a gyerekek. Az ÁNTSZ jelezte, nem illetékes a kérdésben, forduljunk az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézethez (vagy a járási hivatalhoz, ami akkor intézkedne, ha a betegek nem működnek együtt a területileg illetékes tüdőgondozóval). Őket is megkerestük, várjuk is a választ.

(Címlapképünk illusztráció.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik