Belföld

A BKK egy évig tartó vizsgálat után rájött, hogy működésképtelen az elektronikus jegyrendszere

bkk jegykezelés (bkk, jegy)
bkk jegykezelés (bkk, jegy)

A BKK közleménye szerint majdnem egy évig tartó átfogó vizsgálatok után megállapították, hogy a projekt előkészítése és tervezése nem volt kellően megalapozott, és a rendszer még alapszinten sem működött volna.

A műszaki kiírás számos helyen hibás, hiányos vagy ellentmondásos volt, a szükséges építészeti munkák és a szoftverintegrációs feladatok kimaradtak a szerződésből. Nem lehetett tudni továbbá, hogy a beléptetőkapuk mekkora torlódást okoznának, és bizonyos jogszabályi követelményeket – katasztrófavédelmi, biztonsági előírásokat – is figyelmen kívül hagytak.

Ezenkívül az is kiderült, hogy a fejlett adatátviteli rendszer működtetéséhez nem elég a szerződésekben szereplő 3G adatkapcsolat, helyette 4G szükséges.

Megállapították azt is, hogy az előző menedzsment súlyos szakmai hibát követett el, amikor nem integrált, “kulcsrakész” elektronikus jegyrendszer kiépítésére írt ki pályázatot. Ezenfelül időközben a projekt lényeges elemeit érintő jogszabályok – például a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény – is megváltoztak, ezt pedig az eredeti konstrukció nem képes kezelni.

Azt írják, a BKK megteszi az újratervezéshez szükséges lépéseket, amivel nemcsak a jogszabályi feltételek teljesüléséről gondoskodik, hanem csökkenti az utasok adminisztrációs terheit is. Utóbbi különösen fontos, mivel a regisztrációs folyamat eredeti elképzelések szerinti megvalósítása “elfogadhatatlan és kezelhetetlen állapotot eredményezett volna”. Jelezték, hogy

a 3-as metróval kapcsolatos elemek a felújítás miatt kikerülnek a 2017 végén záruló projektből, és annak második fázisában valósulnak majd meg.

Állítják, a módosítások miatt a program nem lesz drágább és a befejezés határideje sem módosul.

(mti)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik