Belföld

Vizoviczki kicsengette a negyedmilliárdos óvadékot, mehet haza

Beérkezett a házi őrizet feltételéül kért 250 millió forintos óvadék, így már nincs előzetes letartóztatásban a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László – írja a hvg.hu.

A Fővárosi Ítélőtábla július 22-án hagyta helyben korábbi döntését. A vádlott azért térhet haza otthonába nyomkövető eszközzel, mert kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig a vádlott előzetes letartóztatását.

Bárándy Péter, korábbi igazságügyi miniszter a napokban az ATV-nek azt mondta, az óvadék összegét a bíróság állapítja meg, azt viszont nem vizsgálja, honnan van az eredete.

Mint fogalmazott, “akár nejlonszatyorba hozzák, akár egy cég biztosítja, akár az unokatestvér biztosítja, sok ilyen van ma Magyarországon – az is jó.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik