Belföld

Vizoviczkinek csak le kell tennie 250 milliót, és hazamehet

Továbbra is rendőrök lefizetésével és költségvetési csalással vádolják az éjszakai élet egykori urát.

A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta azt a döntést, amely alapján Vizoviczki László 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetbe kerülhet – írja a Magyar Idők.

Erről első fokon már korábban döntött a Fővárosi Törvényszék, de a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla viszont helyben hagyta az elsőfokú döntést, annyi változtatással, hogy a pénzt nem a perbíróság, hanem a saját technikai számlájára rendelte befizetni.

Így az egykor az éjszakai élet uraként emlegetett, költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki elektronikus nyomkövetővel felszerelve házi őrizetbe kerülhet, ha letétbe helyez 250 millió forintot. A Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, az óvadék megállapítására azért nyílt lehetőség, mert kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig a vádlott előzetes letartóztatását.

A kormánypárti lap emlékeztet arra, hogy Vizoviczki ellen két büntetőeljárás is folyamatban van. Az egyik ügyet a Fővárosi Törvényszék tárgyalja, ebben Vizoviczkit és 32 társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a vádlottak közül kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket, amelyekkel legalább 825,5 millió forintos kárt okoztak az államnak.

A másik ügy a Debreceni Törvényszék előtt van. Ez a 2014 októbere óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, melynek vádirata 21 olyan terheltet tart számon, aki hivatali vesztegetésért, hivatali visszaélésért, illetve közokirat-hamisításért felelhet. Négy volt rendőrfőtiszt, a BRFK és az NNYI korábbi magas beosztású munkatársai a főügyészség szerint rendszeresen kaptak százezres, sőt milliós összegeket Vizoviczkitől, hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelemmel működjenek, a konkurenciát pedig razziákkal lehetetlenítsék el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik