Belföld

Törölték a szervezetet, amely szegény sorsú gyerekeket verekedtetett

Az MMA-szövetség ellen a KDNP alelnöke tett feljelentést.

A Budapest Környéki Törvényszék megszüntette a Mix Martial Art Kevert Harcművészeti Szövetséget, amely korábban szegény sorsú gyermekekkel szervezett ketrecharcokat – közölte az ügyben feljelentést tevő politikus, Rétvári Bence, a KDNP alelnöke.

Még két évvel ezelőtt a Blikk számolt be arról, hogy szegény sorsú tizenéves gyerekeket verekedtetnek egymással az egyik legkeményebb küzdősportban, az MMA-ban, fejvédő nélkül, felnőtt szabályok szerint, és a legutóbbi események három gyerekhez is mentőt kellett hívni súlyos sérülésük miatt.

Rétvári azt mondta: azért tett feljelentést, mert tűrhetetlennek gondolja, hogy valakik a gyerekek egészségét veszélyeztetve szereznek anyagi hasznot. A szervezet megszűnésével jó eséllyel megszűnik a gyerekek kihasználásának egy formája is – tette hozzá. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik