Belföld

Ünnepel a kerítés, mégsem határtalan a boldogság   

határzár, kerítés (Array)
határzár, kerítés (Array)
Egy év alatt nagyot nőtt.

Mórahalomnál éppen egy éve kezdődtek a munkák, egy 175 méter hosszú próbakerítéssel. A Belügyminisztérium akkor közleményben tudatta, hogy a Magyar Honvédség 2015. július 13-án reggel 8 órakor a kijelölt határterületen rendőri biztosítás mellett megkezdte a határőrizeti célú ideiglenes kerítés építéséhez szükséges előkészítő munkálatokat Mórahalom külterületén.

Korábban a kormány utasította a belügyminisztert a teljes magyar–szerb határ lezárásának előkészítésére, július 6-án pedig megszavazta a parlament Pintér Sándor javaslatát a magyar–szerb kerítés jogi alapjának megteremtéséről, a határ menti ingatlantulajdonosok kártalanításáról, a menekültügyi eljárások felgyorsításáról.

A kerítés megítélése idehaza és külföldön is vegyes, van olyan miniszter (Balog Zoltán) aki utálja, és olyan is volt (Hende Csaba), akit sajtóhírek szerint megbuktatott.  

Kvázi születésnapi köszöntőjében a kormányfő belbiztonsági tanácsadója az állami hírtévében azt mondta, napról-napra kevesebb a déli határ mentén az erőszakos, tiltott határátlépési kísérlet.

Hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitungban maga Orbán Viktor magyarázta el, miért kell a kerítés, mivel németek egy része máig nem érti,

hogy a vasfüggönyt lebontó Magyarország ezt hogyan tehette meg.

A magyar kormányfő cikkében jelezte, megérti, ha a fallal, dróttal évtizedekig megosztott német társadalom viszolyog a kerítéstől, de szerinte szerinte a külső határt nem lehet virágokkal, plüss állatkákkal védeni. Magyarország teljesíti feladatát, védi európai partnereit.

Az ilyen gondolatok egyesekben szinte reflexszerűen kiváltják a populizmus vádját. A shakespeare-i értelmezés szerint viszont a populisták azok az emberek, akik az ásót ásónak, a macskát macskának nevezik.

Cikkében a kormányfő azt írta, a magyarok nevén nevezik a dolgokat, ilyen a természetük, a kormány az Európára eső migrációs terheket nem elosztani, hanem felszámolni akarja.

Sik Endre szerint menekültügyben Magyarországon intézményesült és rendszerré állt össze a morális pánikkeltés. A  kormány nemcsak kerítést, hanem olyan kampányt is épített a „migránsügyre”, amelyhez hasonlóval sehol, semmilyen hatalom nem próbálkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik