Belföld

Balog: utálom a kerítést, de szükséges volt

balog-zoltan(960x640).jpg (Array)
balog-zoltan(960x640).jpg (Array)
Az emberi erőforrások minisztere Orbán Viktorhoz fűződő barátságáról is beszélt egy német interjúban.

Nem a magyar kormány, hanem a terroristák keverik össze a migrációt és a terrorizmust – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Deutsche Welle német nemzetközi közszolgálati televíziónak nyilatkozva. Az “utálom a kerítést, de szükséges volt” című interjút vasárnap sugározta a csatorna.

A miniszter az interjúban az ideiglenes technikai határzárról szólva kiemelte: Magyarországon az emberek nem szeretnek kerítés mögött élni, de a migrációs válság ügyében az európai uniós “intézmények sajnos későn, vagy egyáltalán nem reagáltak”, ezért Magyarország a kerítés felépítésére kényszerült, hogy érvényesíteni tudja az unió törvényeit.

A röszkei zavargásra vonatkozó kérdésre elmondta: támadás érte Magyarország határát, és “egyértelműen provokáció” történt. A hatóságok vizsgálják, hogy a támadás mennyiben tulajdonítható a másokat “manipuláló és provokáló” embercsempészeknek – tette hozzá a miniszter, kiemelve, hogy a röszkei zavargás  “sajnos nem egyedi eset Európában”.

Balog: Magyarország teljesíti a kötelességeit

A bevándorlásról és a terrorizmusról folytatott nemzeti konzultációról elmondta: majd az “idő eldönti”, volt-e szükség a plakátkampányra, viszont az ügyet magát tekintve valóban úgy van, hogy a “migránspolitikában szigorú nemet mondunk”, mert az országnak egyéb feladatai, köztük társadalmi integrációs feladatai vannak és “kulturálisan kissé másként akarunk fejlődni”.Azonban Magyarország teljesíti a menekültekkel szembeni valamennyi jogi és humanitárius kötelezettségét – szögezte le a miniszter.

Egy éve talán populistának tűnhetett a menekültkvótákat elutasító magyar érvelés, de a párizsi, brüsszeli támadások után már tény, hogy van kapcsolat az “ellenőrizetlen migránshullám” és a terrorizmus között

– mondta arra a kérdésre, nem populizmus-e a kormány azon állítása, hogy a kvóták fokozzák a terrorveszélyt és fenyegetik a kultúrát.  “Nem mi, hanem a terroristák keverik össze” a migrációt és a terrorizmust – emelte ki Balog Zoltán.

Hangsúlyozta, hogy folytatni kell a romák integrációját, és “nagyon téves jelzés” Brüsszel részéről, hogy a “migránsok és menekültek” integrációját is a roma integrációra biztosított forrásokból kell megoldani. Mint mondta, a területért felelős miniszterként meg kell védenie a roma integráció feladatát és fontossági sorrendet kell felállítania.

Orbán világos elvek mentén vezet, Európának ez kell

Orbán Viktor kormányfőhöz fűződő viszonyáról szólva kiemelte, hogy hiányolja Európából a “vezetést”, és úgy véli, az embereknek joguk van ahhoz, hogy világos elvek mentén vezessék őket és világosan beszéljenek helyzetükről és jövőjükről. Orbán Viktor “ezt teszi” – mondta Balog Zoltán.

Hozzátette: a kormányfőt olyan emberként ismeri, akit meg lehet győzni értelmes és jó érvekkel, amelyek hatására tud engedni, és olyan emberként is, “akit nem tudtam meggyőzni és a végén neki lett igaza”.

Jelenleg a főnököm, ami nem mindig tesz jót a barátságnak, de már csaknem harminc éve ismerjük egymást, és családjával és vele személyesen is nagyon jó baráti viszonyban vagyok

– mondta Balog Zoltán Orbán Viktorról.

Arra a kérdésre, mit tesz majd, amikor Angela Merkel német kancellár legközelebb Magyarországra látogat, a miniszter elmondta, hogy emlékezteti majd azokra az időkre, amikor “NDK-s lányként tejet és kenyeret vásárolt a Duna partján egy kisboltban”, és emlékezteti “közös kelet-közép-európai történelmükre, amelyet nem szabad elfeledni, mert amit akkor tanultunk, azt képviselni kell a közös európai házban is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik