A magyar érdek világos, a jogi helyzet rendezett – hangsúlyozta. Hozzátette: magyar diákok és munkavállalók élnek Nagy-Britanniában, az ő érdekeiket kell megvédeni, amikor a brit kilépésről szóló tárgyalások megkezdődnek.
A brit népszavazás kérdésében semmilyen tisztázatlan kérdést nem látok, minden kérdés meg van válaszolva, ugyanis az alapszerződés erre az esetre világos eligazítást ad
– mondta. Amíg nincs meg a tárgyalások utáni kilépésről szóló szerződésmódosítás, addig a jogi helyzet változatlan – tette hozzá a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, hogy a csúcstalálkozón David Cameron brit miniszterelnök tájékoztatást fog adni a népszavazás tényéről, de értesítést annak eredményéről hivatalosan a brit kormány döntése után fognak kapni.
A helyzet súlyos, kétségkívül válságos helyzetben vagyunk
– hangoztatta a miniszterelnök. A válsághelyzet minden részletkérdése ugyanakkor jogilag rendezett – tette hozzá Orbán Viktor.
A migráció döntött
A kormányfő kiemelte: fontos kérdés az, hogy
mi, európaiak, akik benne vagyunk, és benne akarunk maradni az Európai Unióban, milyen tanulságot vonunk le abból, ami történt.
Kifejtette: számára a legnyilvánvalóbb tanulság az, hogy a népszavazást eldöntő téma a migráció kérdése volt.
Ha az Európai Unió nem tudja megoldani a migrációs helyzetet, akkor az ilyen kihívások meg fognak növekedni
– vélekedett. Hozzátette: azért vetik fel egyre több helyen a népszavazás lehetőségét, mert azt látják, hogy az Európai Unió nem tudja kezelni a migráció okozta helyzetet. Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy azokat az államokat pedig, amelyek saját erőből cselekszenek, az unió nem elismeri és támogatja, hanem bírálja. Ez rossz politika – szögezte le a miniszterelnök. A célját világosan meghatározó, egységes migrációs politikára van szükség – mondta.
Magyarország célja az, hogy megállítsa a migrációt, amíg másoknak az, hogy beengedjék a migránsokat és utána szétosszák őket.
Ezért van szükség arra, hogy a magyar álláspont minél erősebben és érthetőbben jelenjen meg a tárgyalásokon. Erről szól majd a magyar népszavazás is
– tette hozzá a miniszterelnök.
A miniszterelnök nyilatkozata ITT meghallgatható.