Belföld

Végre felfigyelt a kormány az elharapózó dizájnerdrogokra

herbál (Array)
herbál (Array)
Vidéken rengetegen herbáloznak, mert olcsó és könnyen hozzáférhető, de eddig ezt a problémát igyekeztek a szőnyeg alá söpörni.

Elképesztő pusztítást végeznek Magyarországon a főleg herbál és kristály néven árult, új szintetikus drogok, sokszor a szegény, szegregált településeken. Ezért fontos, hogy Czibere Károly, a drogügyekért is felelős államtitkár most azt mondta: ennek a helyzetnek a megértésére és kezelésére átfogó vizsgálatot kell indítani, ki kell dolgozni a megfelelő stratégiát.

A 444 azt írja: már önmagában fontos, hogy ezt nyíltan kimondták, mert a szintetikus szerek pusztítását az állam eddig nem volt hajlandó tudomásul venni, de még jobb, ha tényleg lesz vizsgálat és stratégia.

Egy nappal azután, hogy a 24.hu beszámolt a Kék Pont Alapítvány csütörtöki rendezvényéről, ahol elhangzott, hogy 2010 után megszűnt az érdemi drogpolitika, és a forráskivonás mértéke elérte a 90 százalékot, Czibere kijelentette:

A magyar drogpolitika rendkívül sikeres.

Czibere azt mondta, idén megduplázzák a forrásokat, de ez még így is csak 741 millió forintot jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik