Belföld

Szennyvízgödörbe esett és meghalt a hároméves somogyi kisfiú – két embert vádolnak

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége – ezért kell felelnie egy 21 éves és egy 39 éves somogyszili férfinak a bíróság előtt. Az ügyészség szerint ők a felelősök a tavaly októberi, Somogysziliben történt tragédiáért.

A végzetes baleset tavaly október  14-én történt. Az áldozat – egy hároméves kisfiú – elkóborolt otthonról, és beleesett a házuktól csaknem ötven méterre lévő, két méter mély szennyvízgödörbe. Kimászni nem tudott, belefulladt a körülbelül fél méter mély szennyvízbe.

Az egyik férfi ellen azért emeltek vádat, mert elment egy ismerőséhez és felügyelet nélkül hagyta a rábízott gyermeket a házuk bekerítetlen udvarán, a másik – másodrendű vádlott – ellen pedig azért, mert az ügyészség szerint azzal követett el vétséget, hogy nem gondoskodott az általa lakott házhoz tartozó, az út túloldalán, beépítetlen területen lévő szennyvízgödör biztonságos lefedéséről. Annak ellenére nem tette ezt meg, hogy tisztában volt azzal, az utcában lakó gyerekek rendszeresen felügyelet nélkül közlekednek és játszanak az utcán. A szennyvízgödröt mindössze egy fél centiméter vastag bútorlappal fedte le, vagyis el lehetett mozdítani.

A Somogy Megyei Főügyészség a vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik