Belföld

Vita nélkül szavaztak meg minden döntést Fekete György akadémikusai

Kizárólag egyhangú szavazással hoztak meg minden döntést a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia évi közgyűlésén – derül ki a Népszabadság tudósításából. Az eseményt Dubrovay László zeneszerző levezető elnökként ezzel a mondattal alapozta meg:

Amit Fekete György elnök úr és Kucsera Tamás Gergely főtitkár úr az elmúlt években tett, az elképesztő és csodálatos.

A 250 rendes és 50 levelező tagból 194 művész jelent meg, a napirendi pontokkal kapcsolatban senki nem tett fel kérdést és nem szólt hozzá semmihez. Enyhe derültséget keltett, amikor egy javaslat megszavazásától valaki tartózkodott, még ő maga is szégyenlősen mosolygott.

A beszámolókból kiderült, hogy az akadémikusok életjáradéka a tavalyi havi 150 ezerről 230 ezerre nőtt, és a Pesti Vigadóra is elköltöttek egymilliárdot. A közgyűlésen újabb díjak, ösztöndíjak és elismerő oklevelek alapításáról is döntöttek, megjegyezve: ezek is pénzzel járnak. Van miből: 2014-ben több mint négymilliárd, tavaly ötmilliárd, idén pedig 7,2 milliárd forintból gazdálkodik az akadémia.

Jó köztetek lenni

– mondta a büszke elnök, Fekete György a közgyűlésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik