Azóta több mint félezer kilakoltatás történt – írja a Magyar Nemzet. A lap a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar adatai szerint az elmúlt két hónapban 545 “ingatlan-birtokbaadás” történt, vagyis a statisztikák a moratórium lejárta óta csaknem annyi kilakoltatás történt, mint korábban egy év alatt.
Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, a nagyszámú kilakoltatás annak köszönhető, hogy az elmúlt két évben a törvények és a moratóriumok védték a devizahiteleseket, a márciusban lejárt tiltás után pedig a végrehajtók sok leállított eljárást újraindítottak. Bár két hónapja semmi sem védi az adósokat attól, hogy az utcára kerüljenek, az elnök a lakáskiürítések számának csökkenését várja – írja a Magyar Nemzet.