Belföld

Halálosan megfenyegettek egy budapesti boltost egy feljelentés miatt

A fenyegetőzők azt mondták, megölik, családját anyagilag ellehetetlenítik, illetve felgyújtják a boltját, ha nem engedelmeskedik.

Egy korábbi feljelentés miatt halálosan megfenyegetett egy boltost három afgán férfi. A Budapesti Nyomozó Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban bűntett kísérlete miatt hallgatta ki gyanúsítottként a triót.

A Fővárosi Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint 2014-ben történt az ominózus feljelentés, amely után eljárás indult a külföldiekkel szemben. Később megtudták, ki a feljelentő, ezért március 22-én megjelentek az illető budapesti üzletében és próbálták rávenni, hogy vonja vissza az elmondottakat. Azzal fenyegették, hogy megölik, családját anyagilag ellehetetlenítik, illetve felgyújtják a boltját, ha nem engedelmeskedik.

A csapatot a  Terrorelhárítási Központ speciális műveleti egysége fogta el a  Készenléti Rendőrség embereivel közösen. Mindhárman előzetes letartóztatásba kerülhetnek, erről pénteken dönt a bíróság.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik