Belföld

Egyre több roma fejezi be az általános iskolát

A középiskolai lemorzsolódás nemhogy csökkent volna a roma fiatalok körében, hanem emelkedett is: míg a nyolcvanas évek végén a középiskolát megkezdő roma fiatalok kétharmada fejezte be középiskolai tanulmányait, napjainkban csak a fele – írja az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont a dokumentum összefoglalójában. Középiskolai végzettség nélkül a roma fiataloknak is tartósan munkanélküli létre vagy rendszertelen foglalkoztatásra kell berendezkedniük.

Az elemzés szerint a lemorzsolódás egyik legfontosabb oka a családok szegénysége, és szemben egy széles körben elterjedt véleménnyel, a földrajzi különbségeknek önmagukban nincs számottevő szerepe a középiskolai végzettségbeli különbségekben. 

Azoknak a roma fiataloknak, akik elvégzik a középiskolát, több mint a fele szakiskolai végzettséget szerez, és kevesebb, mint egyötöde végez gimnáziumot. Azért, hogy a roma fiatalok nem tanulnak tovább gimnáziumban, leginkább az általános iskola végére felhalmozódott készség- és tudásszintbeli lemaradások felelősek. Ez részben arra vezethető vissza, hogy a roma fiatalok kora gyermekkoruktól kezdve jóval kevésbé jutnak hozzá a készségeik fejlődését elősegítő erőforrásokhoz.

Lemorzsolódáshoz vezet az is, hogy a roma fiataloknak kevesebb olyan ismerősük és barátjuk van, akiknek magasabb az iskolai végzettsége, és akiknek a példája és tanácsai fontosak lehetnek az iskolai és pályaválasztási döntésekben – írták. A kutatók szerint a lemaradás másik oka a magyar iskolarendszer egyenlőtlensége. A roma fiatalok többségének oktatása olyan osztályokban folyik, ahol a megoldatlan pedagógiai problémák sokasága miatt nagyon nehéz jó minőségű oktatómunkát végezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik