Belföld

Elraboltak egy lányt Miskolcon, hogy örömlányként pénzt keressen nekik – Elítélték őket

A férfi megerőszakolta a lányt, majd - élettársával együtt - hazavitte. Ott a pár közölte vele,  hogy náluk fog maradni, prostituált lesz, és a gyermekeikre is vigyázni fog.

Ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék annak a két embernek az ügyében, akik 2013 júliusában autóba tuszkoltak egy lányt Miskolcon, hogy prostituáltként dolgoztassák. A férfit társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettében és szexuális kényszerítés bűntettében, míg női társát társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettében és bűnsegédként elkövetett szexuális kényszerítés bűntettében találták bűnösnek. Előbbi – az elsőrendű – vádlott – 6 év 4 hónap, volt élettársa pedig 4 év 8 hónap fegyházbüntetéssel sújtották.

A 2013 nyarán még élettársi kapcsolatban élő pár a Búza téren figyelt fel az ismeretlen lányra. Úgy döntöttek, hogy autóba tuszkolják, hogy aztán prostituáltként pénzt keressen nekik Kassán. Így is történt, a nő beszélgetett egy kicsit vele, majd a karjánál fogva a kocsiba ültette, ahol a férfi néhányszor megütötte, hogy ne ellenkezzen. Először egy  Sajó-parti részre autóztak vele, ahol a férfi a jármű hátsó ülésén megerőszakolta.

Ezután hazavitték és közölték,  hogy náluk fog maradni, prostituált lesz, és a gyermekeikre is vigyázni fog. Másnap reggel ruhát és cipőt vásároltak neki, hogy “kelendőbb” legyen. Később elmentek egy élelmiszerboltba is, hogy óvszert vegyenek, ide már vitték a lányt is. A pénztárnál állva azonban a fiatal kétségbeesett és sírni kezdett. Ekkor a vádlott nyomatékosan, de nem erőszakoson kivezette a  a boltból, majd elindultak Kassára.  A lány látszólag beletörődött a sorsába, az asszonnyal együtt a kassai vasútállomás közelében kínálta magát, ám  amikor lehetősége nyílt, beszállt az első „kuncsaft” autójába, akitől megszökött és segítséget kért a szlovák hatóságoktól.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlottak és védőjük elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik