A mai Eötvös Loránd Tudományegyetem elődje, az 1635-ben Pázmány Péter alapított Nagyszombati Egyetem Mária Terézia 1777-es, a költözést előíró rendelete után Budára költözött, ahol 1780-ban folytatódott a tanítás. Ekkor érkezett a városba az Európa-szerte ismert botanikus és kémikus, Winterl József Jakab is, aki néhány, saját kertjéből hozott növénnyel és a magyar hegyekben szedett fajokkal megnyitotta krisztinavárosi (az Angolkisasszonyok budai majorjában lévő) kertjét, de az egyetem céljaira ez persze nem volt elég, így az egyetem 1784-es Pestre költöztetése során megkapta a Ferenciek zárdájának a mai Kossuth Lajos, Reáltanoda és Szép utcák határolta területen lévő kertjét, ahol megnyitott az első pesti botanikus kert.
Winterl négy évvel később, 1788-ban jelentette meg az itt tenyésztett fajok jegyzését, az Index horti botanici universitatis Hungaricae quae Pestini est-et, mely 507 nemzetség 1656 fajának képviselőit sorolja fel. Natter-Nád Miksa A magyar orvosok és a botanika című tanulmánya szerint ez a lista korántsem volt teljes, hiszen
1807-ben a kert a mai Múzeum körútra költözött, végső – mai helyét, a Festetich-család egykori józsefvárosi birtokát – pedig 1847-ben foglalhatta el.
Az üresen maradt telket Grassalkovich Antal herceg ugyanabban az évben a városnak adományozta, hogy az ugyanabban az évben alapított Nemzeti Múzeumot építsék fel rajta. Az egyemeletes épület terveit Hild János még 1807-ben elkészítette, sőt, Pollack Mihállyal együtt 1810-ben újabb, ezúttal közös tervet is adtak be. Ezek szerencsére sosem váltak valósággá, hiszen az gyűjtemény alig néhány év alatt kinőtte volna a rendelkezésére álló teret.
Az építkezést sajnos az anyagiak gátolták, pedig sürgették a múzeum megépítését is, amint ez az intézmény első igazgatójának, Miller Jakab Ferdinándnak 1811. nyarán József nádorhoz (a gyűjtemény kormányzójához) írt levelében is olvasható:
Johann Aman bécsi udvari építész a mai Kossuth Lajos, Szép és Reáltanoda utcák sarkán határolta óriási telket múzeumépítésre alkalmatlannak nyilvánította, így azt nyolc részre osztották, majd 1812-ben elárverezték.
Az így felszabadult telkek közül kettőt Szentgyörgyi Horváth József császári és királyi kamarás vásárolt meg, és megbízta Pollack Mihályt egy háromszintes ház építésével. Később itt kapott helyet a Landerer és Heckenast nyomda, ahol többek közt a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot nyomtatták, sőt, 1848 májusa és szeptembere közt a Batthyány-kormány minisztertanácsi üléseit is itt tartották. Leendő szomszédjai, Komlóssy Antal (Szép utca 3.), Bay Ferenc tanácsos (Szép utca 5.) és gróf Almásy Ignác (Szép utca 6. – az épületről korábban budapesti szellemházakkal foglalkozó cikkünkben írtunk, melyet itt olvashat) is Pollack mellett döntöttek, így voltaképp egyetlen épület, az (eredetileg 1815-ben egy színházépület számára megvásárolt telken) 1830-as évek elején Hild József által tervezett Cziráky-palota kivételével az egész Szép utca a reformkor egyik legzseniálisabb építészének, Pollack Mihálynak a műve.
Az egykor egységes utca képe mára azonban gyökeresen megváltozott: a második világháborúban kiégett, de végül szerencsére megmentett Almásy-palota és a Szabad Sajtó-udvarként is emlegetett Horváth-bérház kivételével eltűntek a két évszázados épületek épületek: a Cziráky-palotát előbb bérbe vette, majd megvásárolta a Nemzeti Casino, Ybl Miklós tervei szerint pedig 1874-1884 között átalakították.
A második világháborúban súlyosan sérült, így egyik traktusa kivételével már a negyvenes években lebontották.A hatvanas évek elején viszont a maradványok is a fejlődés áldozatául estek, 1966-ra pedig elkészült a város első magasháza, a 12 emeletes Hungarotex székház, amely 1999-ben átadta helyét az Uniqa Plazának.
Ezen épületek szépsége, valamint a városkép szövetébe való illeszkedése kérdéses, de a Fővárosi Tanács 1964. szeptember 29-i ülésén meghatározta az irányvonalat, hiszen az építkezések során a mai kor épületét, a mai kor technikájával és anyagával kell felépíteni:
A Szép utca 5. számú lakóházat 1910 körül bontották le, hogy aztán átadhassa a helyét Löllbach Kálmán ötszintes premodern, szecessziós jegyeket mutató, mára kissé viharvertté vált épületének.
Mai cikkünk témája, az egyemeletes, kilenctengelyes Szép utca 3. százhúsz éven át, a harmincas évek derekáig állt ellen az egyre magasabb házakat hozó fejlődésnek, sőt, 1870-ben Buzzi Bódog tervei szerint egy harmadik szinttel is bővítették.
Ez idő alatt az épület igazán nyüzsgő fészek lehetett. Itt élt például Udránszky László dr. orvostudor, Szapáry László gróf, londoni attasé, Fiume kormányzója (1896-1903), brit nagykövet (1922-1924), Saxlehner Kálmán dr., a keserűvizzel dúsgazdaggá vált Saxlehner-család egyik tagja, Sarkotic Ervin báró, Perényi Zsigmond báró, a Friedrich-kormány belügyminisztere, de itt működött például Lackenbacher Ferenc fogadóirodája (1908), de ide volt bejegyezve a Littke L. pezsgőgyár is, sőt, főraktára is ebben a házban kapott helyet.
A századfordulón itt működött a lóversenyekről és más sporteseményekről tudósító Sportélet, valamint a Balázs Béla által vezetett Fényszóró szerkesztősége is.
A harmincas évek derekán lebontott ház helyére a Magyar Lovaregylet hatemeletes bérháza került, melynek terveit az évek során jól összeszokott Nyíry István-Lauber István duó készítette el, első lakásaiba pedig 1937-ben költözhettek be a szerencsés bérlők.
A sima, travertinburkolatos épületet középső három tengelye felett kiugró betonrács zárja.
A Lauber-Nyíri párosról
A két, 1902-ben született építész, Lauber László és Nyíri István 1933-ban nyitotta meg közös irodáját, ahol 1944-ig dolgoztak együtt, ezen idő alatt egy egész sor modern épületet hoztak lére – ilyenek a Kékgolyó utca 10. (1933-1934), a pécsi Kikelet Üdülőszálló (1935-1937), az Irányi utca 8. (1936), vagy épp a Szabadság téri Pénzintézeti Központ (1938-1940).
Külön-külön, illetve más építészekkel együtt végzett munkáik is jelentősek – ilyen például Laubernél a Honvédelmi Minisztérium (Falk Miksa utca 9., 1949-1950, Szendrői Jenővel), a Vas- és Fémipari Kutatóintézet (Fehérvári út 130., 1949-1950, Szendrői Jenővel), a Marczibányi tér 9/a és 9/b (1932, egyedül), vagy az azóta teljesen átépített, Excelsior Autószervíz (Fehérvári út 71., 1930), amelyet színei, elnyúló szalagablakai és színe tett egyedivé.
Nyíri sem volt kisebb ász, ő pélául az Erzsébet téri autóbuszpályaudvarral (ma a Design Terminál, 1948-1949), a Vigadó téri egykori UVATERV-székházzal (1950-1952), a tiszalöki vízlépcsővel és vízierőművel (1952-1956, Gergely Istvánnal), vagy épp a jórészt elkészült, de aztán visszabontott Népstadion állomással (1950-1952) írta be magát a magyar modern építészet nagy könyvébe.
A párosról Ferkai András írt egy szép beszédet, amely itt olvasható.
Az épület átadása óta jórészt érintetlen, sőt, máig él itt olyan lakó, aki közel nyolcvan évvel ezelőtt családjával költözött be az épület hatodik emeleti lakásinak egyikébe – az ő elmondása szerint édesapja a még át nem adott épület állványzatán felmászva választotta ki a leendő otthont, amit aztán egy kisebb vagyon ellenében bérbe is vettek. Az eredeti bérleti szerződés túlélte az elmúlt évtizedeket:
A lakások mindegyikében szép számmal maradtak még eredeti részletek, így a zöld csempés fürdőszoba, a kompakt, tükör mellett elhelyezkedő szekrények, és persze a bidé
A nagy, majd száz négyzetméteres lakások hatalmas nappaliját egy tolóajtóval lehet kettéosztani
Mindezek mellett persze az építők az apróságokra is figyeltek, így a nyílászárók részleteire is
A méretes erkélyekről nyíló kilátás egykor jóval pompásabb lehetett, de a forró nyarakon ma is kényelmes lehet kiülni, hiszen – annak ellenére, hogy alig néhány méterre hömpölyög a pesti városi autópálya nyugati oldala, a Kossuth Lajos utca – a zajszint bőven elviselhető
A tetőről persze minden sokkal szebb kilátás: a Belvárosi ferences templomként emlegetett Alkantrai Szent Péter-templom tornya annyira közelinek tűnik, hogy akár át is ugrohatnánk rá, az Egyetemi Könyvtár (Szkalnitzky Antal, 1876) színpompás kupolája pedig kecsesen emelkedik a háztetők sora fölé
Persze a lépcsőház is tartogat szépségeket, hiszen a ház lakóközössége szerencsére néhány elhanyagolható kivételtől eltekintve nem cseréltette ki a bejárati ajtókat, így azok pompásan harmonizálnak az alumíniumtetejű korláttal, amit egykor Sándor Pál filmrendező és Csala Zsuzsa is koptatott.
A lakások mérete változó: a 92-94 négyzetméteres, cselédszobás óriások mellett 36-38 négyzetméteres lakások is vannak, amelyek egy oldalsó folyosóról nyílnak.
A díszítetlen kapun belépve az ember egy merőben új világba érkezik: a balra eső egykori portásfülke most ugyan szeméttároló, de az elegáns lakónévsor (a hiányzó elemeket nemsokára pótolják) és az előcsarnok nyolc évtized után is lenyűgöző.
Szokatlan megoldás, de a lift előtt apró, faburkolatú váróhelyiség található, hogy a felvonó megérkezéséig se kelljen ácsorogni a hosszú nap után hazatérőknek.
A ház leghíresebb lakója egyértelműen gróf Esterházy János volt, aki 1940-ben költözött be a harmadik emelet egyik lakásába, és Istenhegyi úti lakása mellett itt is sok időt töltött. A huszonévesen politikai pályára lépett gróf a magyarok visszaszorításáért is küzdő csehszlovákizmus ellenzője volt, sőt, a csehszlovák parlamentbe is bekerült. Elveetette a nemzetiszocializmus eszméjét. A Felvidék, valamint Kárpátalja önrendelkezési jogáért, valamint autonómiájáért küzdött, valamint számtalanszor lépett fel a magyar közösség jogaiért. 1944-ben zsidók, szlovákok, lengyelek és csehek százait mentette meg, amiért rövid időre internálták, majd a Gestapo körözte. A szovjet csapatok Pozsonyba való kiszorítása után a szovjetek újra internálták, de végül kiengedték, rövidesen azonban az ideiglenes szlovák kormány képviselőjével, Gustáv Husákkal való találkozásakor letartóztatták és átadták a szovjet titkosszolálatnak. Moszkvában bebörtönözték, majd 1947-ben a szlovák Nemzeti Bíróság halálra ítélte a fasisztákkal való együttműködése miatt. Ezt 1949-ben elnöki kegyelemmel életfogytiglanná változtatták. Börtönről börtönre hurcolták, míg végül 1957 márciusában, Mírovban hunyt el.
Nevét a lakónyilvántartás, valamint az épület homlokzatán látható emléktábla őrzi.
Az épület értékeinek megőrzésében oroszlánrészt vállalt a házban élő Várlaki László, aki épületgépész mérnökként és műemlékkedvelőként is jelen van a ház életében, de a lakók mindegyike büszke az épületre, sőt, a közeljövőben további elemek eredeti állapotra való visszaállítását – így például a szeméttárolóként használt egykori portásfülke feliratának pótlását – és az előcsarnokban egy házimúzeum létrehozását tervezik.
