Politikai célúnak nevezte a Fidesz-frakció a szerda reggeli tiltakozó akciót. Mint arról beszámoltunk: 8 és 9 óra között ezrek vonultak az iskolák elé, a közoktatás állapota ellen tüntetve.
A kormánypárti képviselőcsoport közleménye szerint a „Pukli István, volt szocialista politikus és társai által szervezett akció és azt támogató ellenzéki nyilatkozatok politikai célúak, nem szolgálják sem a gyermekek, sem a pedagógusok érdekét”. A tiltakozó pedagógusokat támogató ellenzéki nyilatkozatokra úgy reagáltak, hogy „ugyanazok, akik ma a pedagógusokat tolják maguk előtt, kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be, utcára tettek több ezer pedagógust és elvettek tőlük egy havi bért”.
A Fidesz azt állítja, hogy „a polgári kormány folyamatosan pótolja az oktatásra szánt pénzeket, a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógusbéremelést hajtja végre, a köznevelési kerekasztalon érdemi párbeszédet és eredményes munkát folytat a pedagógusokkal”.
A tiltakozók ezt másképp látják, Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója például azt mondta: szerinte „a Fideszen belül létrejött egy új kör, ők döntenek az oktatásról, a Közoktatási Kerekasztal csak egy látszat dolog”.