Belföld

Kamionnak vezette utasokkal teli kocsiját a betépett autós, majd elmenekült – Ketten állhatnak bíróság elé

Vádemelést javasol a rendőrség egy testvérpár ellen a tavaly szeptemberi, Tiszaföldvárnál történt tragikus baleset kapcsán. Pénteken közölték: lezárták a nyomozást.

Tavaly szeptember 25-én a 442-es számú főút 34. kilométerszelvényében, Tiszaföldvár és Kunszentmárton között történt karambol: egy kocsi átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy kamionnal. Az autó egyik utasa a helyszínen meghalt, hárman pedig megsérültek. A 27 éves sofőr és mellette ülő 27 éves bátyja a történtek után elhagyta a helyszín.

A rendőrök megtalálták  a testvéreket és mentőt hívtak hozzájuk, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az autó vezetője előzetesbe került, mert mint kiderült, nem volt jogosítványa, ivott és bódító hatású szert vett be, mielőtt a volán mögé ült. Járművezetés ittas állapotban bűntette, illetve segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt folyik eljárás ellene. Utóbbi miatt testvérének is felelnie kell.

tiszaföldvár baleset 2Fotó: police.hu

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik