A kerékpáros-balesetek nyolcvan százalékában 50 év feletti férfiak halnak meg – mondta Kiss Csaba az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Az alezredes arról is beszélt, hogy emiatt kiemelten fontos, hogy elérje az idősebbeket az Országos Rendőr-főkapitányság a gyalogosok és a kerékpárosok nagyobb biztonságáért indított balesetmegelőzési akciója. Az említett kampány mindkét érintett felet megcélozza: az autósok figyelmét felhívja a gyalogosok és a kerékpárosok jelenlétére, utóbbiakét pedig arra, hogy szabályosan közlekedjenek. Plakátokon, valamint televíziós és rádiós spotokban helyeznek el hirdetéseket.
A gyalogosok és a kerékpárosok tipikusan lakott területen belül szenvednek balesetet, amelynek következménye gyakran súlyos sérülés, maradandó károsodás vagy halál. A rendőrség olyan helyeken szeretne előadásokat tartani, ahol el tudják érni az érintett rétegeket. Az iskolásokhoz könnyebben el tudnak jutni, az idősebbeket a többi között orvosi rendelőkben, gyógyszertárakban és postákon próbálják megszólítani.