A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indult az Országgyűlés tavaszi ülésszaka.
Két hónapja ült együtt utoljára a t. Ház, Orbán Viktor lezavarja beszédét, mielőtt Prágába indulna a V4-ekhez.
Számokkal kezd, először is a tavalyi költségvetési hiánnyal, ami dicséretes 2 százalék volt, a kormányfő gratulál Varga pénzügyminiszternek, hozzáteszi: más országok ilyen adatra büszkék lennének, “de mi ne elégedjünk meg ennyivel” – “nullás költségvetést” szeretne, vagyis azt, hogy ne fogyasszunk többet, mint amennyit termelünk.
A munkanélküliség 6,2 százalék, tavaly év végén 4,2 millió magyar dolgozott, mármint hivatalosan.
Csökkent a bürokrácia, csökkent az adóteher, sőt gazdasági növekedésünk is uniós átlag feletti.
Összességében “Magyarországot megújítottuk, az új cél “a polgári berendezkedés felépítése”, melyhez “stabil pénzügyi alapok vannak”, jön a külföldi működőtőke.
A 2016-os költségvetés célja immár az, hogy “mindenki léphessen egyet előre”. Ennek elemei: az adócsökkentés, az otthonteremtés és a családok megerősítse. Csökkent az szja, és huszonhétről öt százalékra csökkent a sertéshús és az építkezés áfája. Duplájára nőtt a családi adókedvezmény, nőtt a minimálbér.
A közszférában nőtt a bér, “a magyar nemzetgazdaság teherbírásának határáig mentünk el ebben”, idén öt százalékot kap a rendvédelem, kapnak a pedagógusok, “mert a magyar ember bízik a tanárokban, támogatjuk a mostani tárgyalásokat, és meg fogunk velük egyezni”. Kapnak az egészségügyiek (bár ezt tavaly is ígérték, de nem úgy lett), s kapnak a közigazgatásban dolgozók.
Mindez a kormány szerint a családok megerősítését célozza.
Szóval a pénzügyek rendben, “2015 gazdaságilag sikeres volt, 2016 alapjait lefektettük”, a kihívás, így Orbán, nem is gazdasági, hanem politikai jellegű:
A miniszterelnök azt mondja, “a kormánynak sikerült megvédenie az országot”, hála a parlamentnek, ami megszavazta a “szükséges törvénymódosításoka”, és hála a visegrádi négyeknek, akik támogatták ezt a munkát. Így lehet, hogy “Magyarország ma Európa egyik legstabilabb országa.”
Orbán úgy véli, az európai közvélemény lerúgta magáról a cenzúrát, s a kontinens több országában az emberek “nem értik, az ő kormányuk miért nem teszi azt, amit Magyarország”.
Orbán hatvanmillió potenciális menekülttel (“akik bármikor megindulhatnak, mert így is menekülésben vannak”) számol. És azzal, hogy “2016-ban nőni fog a migrációs nyomás”, ráadásul Brüsszelben “nemcsak a képesség, hanem az akarat is hiányzik a megoldáshoz… az EU beengedne, sőt beszállítana” migránsokat, s kvótarendszerben osztaná szét őket, ami ellen, mint eddig is tudtuk,
A kormányfő arra buzdít, legyen nemzeti ügy a brüsszeli akarat elleni küzdelem.
Brüsszelnek be kell tartania a törvényeket és tisztelnie kell az emberek akaratát.
Az LMP-s Schiffer András is a tőle ismert érveket hozza, ágál az USA és az EU közti szabad kereskedelmi egyezmény ellen, támadja, hogy Magyarország a nyugat „összeszerelő üzeme legyen”, ostorozza az oktatás pénztelenségét, szétesését.
A jobbikos Vona Gábor az egészségügy valóban katasztrofális helyzetére lő, felrója, hogy GDP-arányosan régióbeli vetélytársainknál kevesebbet fordítunk erre a szektorra. Az oktatásügyből a „kelet-magyarországi iskolákban terjedő erőszakot” hozza fel, értse mindenki, ahogy akarja. A korrupció kapcsán megismétli tavalyi javaslatát:
Vona szerint két félelem él az országban: a migráció miatti, valamint az, hogy visszatérnek a „pártállami idők”.
A kereszténydemokrata Harrach Péter a demográfiai helyzeten lovagol, üdvözli az otthonteremtési kedvezményt. A migránsügyet biblikus irányba viszi: a vendég és a betolakodó közti különbséget ecseteli, mondván, az egyik megköszöni, amit kap, a másik elfoglalná a jólelkű gazda házát. Azt mondja, a “kibocsátó országokban kell rendet tenni, Európában pedig “a fejekben kell rendet tenni”, önvédelemre szorítani.
Tóbiás József a szocialistáktól a hétvégi tanártüntetést méltatja, és az oktatásügyet ekézi, megjegyzi, “én is ott álltam a téren… még kér a nép, addig adjatok”.
Beadásra kerül ma egy vitanap az oktatásügy jövőjéről
– ezt jegyezzük fel tőle.
Valamint ezt: “Felszólítom a miniszterelnököt, hogy fejezze be a hazudozást az ellenzékkel kapcsolatban.”
Beszéde maradék tíz másodpercében “néma felállással tisztelgek a tanártüntetés résztvevői előtt”.
Kósa Lajos fájlalja, hogy Tóbiás József nem saját magára vonatkoztatja a hazudozás befejezését. Aztán, csekély innovációval, elmúltnyolcévezik, egészen az elvett tizenharmadik havi nyugdíjig ásva le. Javasolja, a szocik kérjenek „folyamatosan elnézést” korábbi tetteikért. Aztán már ott tart, hogy 2006-ban nem lehetett úgy kimenni megünnepelni a forradalom ötvenedik évfordulóját úgy, hogy
az embernek ne lőjék ki a szemét.
Kósa szerint ezek után
Orbáné a viszonválasz, melyben arra fókuszál, hogy most a legfőbb feladat megállítani a tragikus népességfogyást. Ígéri, nem enged a nyugati módszer csábításának, miszerint „engedjünk be migránsokat”, hogy ne omoljon össze a gazdaságunk.
Schifferrel egyetért abban, hogy a migránsválság egyik oka a globális világrend igazságtalansága;
csak az idősíkok!
így a kormányfő, értsd, nincs idő a világrend igazságtalanságait mérsékelni, miközben bevándorlók tolonganak határainkon. Még mindig Schiffernek válaszolva azt mondja,
a szabad kereskedelem olyan, mint a szúnyogháló, amit akarunk, bejön rajta, amit nem akarunk, az nem jön be rajta.
Vagyis: gondolkodni, kell tárgyalni, egyezkedni, és csak azt fogadni el, ami jó az országnak. „Aki a szabad kereskedelem ellen beszél, az lemond Magyarország külkereskedelméről, és a szegénységet támogatja.”
Az is még Schiffer felé száll, hogy mivel Magyarországon negyven év kommunizmus volt, kevés a tőke, vagyis kellenek a befektetések, kellenek az összeszerelő üzemek is, ugyanis azok hozzák magukkal a kutatásokat is.
A Fidesz lepártállamozása Vonától fáj a kormányfőnek. Illetve kacag rajta.
A pártállam visszatérése nem fenyeget.
Ezt ígéri.
Vona figyelmét felhívja, hogy a párt ózdi polgármestere öt-hat helyről vesz fel fizetést, noha a Jobbik korábban az ilyet politikusbűnözésnek minősítette.
A terroristák nem szoktak négyötöddel döntést hozni.
Ezt annak kapcsán mondja, hogy kéri a támogatást: terrorveszély esetén bevethesse a kormány a honvédséget.
A pedagógusbérek kapcsán állítja, 2010-ben egy tanító 2,4 millió forintot keresett, most majd az emelések után 3,6 milliót fog keresni, egy középiskolai tanár 2,8 milliót kapott, ma bő 3,7 milliót.
Lehet azt mondani, hogy ez kevés, Ausztriában többet keresnek, de megtettünk egy utat.
Azt mondja, támogatja a kerekasztal-tárgyalást, de kéri, a tanárok, akik a közelmúltban kaptak béremelést, várják meg a következő emelés erőltetésével azt, hogy a közszféra többi résztvevője is kapjon plusz pénzt.