Belföld

Tucatjával mérgezik a ragadozó madarakat

Tavaly egész évben 61 mérgezett állatot regisztráltak, most már az év elején 50-et.

Az elmúlt években ismét egyre több ragadozó madarat mérgeznek meg Magyarországon, az idén az év első napjaiban különösen sok, több mint 50 állat esett áldozatul mérgeknek  – közölte Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kommunikációs munkatársa szombaton, az M1 aktuális csatornán.

A szakértő kifejtette, a ragadozó madarakat is érintő mérgezési hullám 2005-ben indult, azóta változó intenzitással tart: míg 2014-ben 15 megmérgezett ragadozó madarat találtak, addig tavaly 61 madár eset áldozatul, az idei év első húsz napjában pedig már több mint 50 mérgezett ragadozó madarat találtak.

Orbán Zoltán szerint elsősorban a gazdák és vadászok helyeznek ki mérget a haszonállatok, vagy az apróvadak rosszul felfogott védelmére hivatkozva. A mérgek célpontjai elsősorban nem a ragadozó madarak, hanem a rókák és kóbor kutyák, ugyanakkor gyakran olyan erős mérgeket helyeznek ki, hogy az elhullott állatokból fogyasztó madarakat is elpusztulnak – fűzte hozzá.

Kiemelte, a mérgek kihelyezése törvénysértő, az elkövetők orvvadászat, természetkárosítás vagy állatkínzás miatt akár 2-5 év börtönbüntetésre is számíthatnak. Orbán Zoltán tájékoztatása alapján tavaly négy hivatásos vadász ellen indult eljárás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik