Belföld

Nőkre támadt, szexet akart a tizenéves fiú Budapesten – Vádat emeltek ellene

Egy nőtől azt akarta, hogy nézze, miközben önkielégítést végez, egy másikat orális szexre próbált kényszeríteni, harmadik áldozatát pedig egy lépcsőházban fojtogatta.

Vádat emelt az ügyészség egy 19 éves fiatal ellen, aki nőkre támadt Budapesten. Szeméremsértés, kifosztás, aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértése – egyebek mellett ezért kell felelnie – tudtuk meg a Fővárosi Főügyészségtől pénteken.

A tizenéves fiú még tavaly júniusban, az esti órákban ment be egy II. kerületi kozmetikai szalonba,  nekirontott egy asszonynak  – a korábbi rendőrségi tájékoztatás szerint a 48 éves takarítónőnek – sarokba szorította és arra kényszerítette, hogy nézze őt, miközben önkielégítést végez. Pénzt is akart, ezért kiborította a nő táskáját és elvette 24 ezer forintját.

Pár hónappal később – mindössze egy hét leforgása alatt – kétszer csapott le. Az ügyészség közölte, szeptember 3-án, a csepeli Árpád utcában próbált “szexuális cselekményre” kényszeríteni egy nőt. Követte kiszemeltjét, megragadta a karját és azzal fenyegette, hogy megszúrja, ha segítségért kiált. A nő ellenszegült, így végül elmenekült, pénzt azonban tőle is rabolt. A rendőrség októberben még azt közölte, a fiatal azt akarta, hogy orálisan elégítse ki.

Következő áldozatára szeptember 9-én támadt rá, egy csepeli társasház előtt szólította le, arra kérte, engedje be őt a házba, mert nincs hol aludnia. A lakó megsajnálta és beengedte, a fiú azonban követte őt a lakása ajtajáig.  Amikor belépett a lakásba, a fiatal fojtogatni kezdte, a hajánál fogva rángatta és meg is ütötte. A nő kiabálni kezdett, így végül támadója elmenekült.

Hét és fél évet kaphat a bűncselekményekért, amelyeket a vád szerint elkövetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik