“Köszönöm az orvosoknak, hogy nem hagytak meghalni!”
Babi El Ahmadiról a menekültkrízis idején írtunk. Ő volt a zákányi állomás fő koordinátora szír férjével. Első civil segítőként érkeztek oda szeptemberben egy autónyi ennivalóval, vízzel. Aztán egyre több adományt szereztek, egyre többen csatlakoztak hozzájuk és csaknem két hónapon át kitartottak: tolmácsoltak és enni adtak az átutazó menekülteknek.
Amikor ott felszedték a sátraikat, pár nap pihenés után, a szlovéniai Dobovába mentek segíteni. Ott körülbelül egy hónapig segítettek ugyanúgy, mint Zákányban. Az utolsó napokban, december elsején Babi rosszul lett:
Belehasított a fejembe. Én bírom a fájdalmat, de ez egy semmihez nem fogható érzés volt. Az ájulás kerülgetett. Azért még elindultam, pár perc múlva már segítséget kellett kérni.
A férje hiába akart mentőt hívni, az erős asszony nem látta szükségét. Két napig azért pihent, majd hazavezetett Szlovéniából. Itthon, éjjel már olyan rosszul volt, hogy tudta, nagy baj van. Agyhártyagyulladásra gyanakodott. A gyöngyösi kórházban azonnal CT-re küldték és rögtön vitték is rohammentővel a fővárosba.
Agyvérzés volt. Az 5 és fél órás műtét után mesterséges kómában tartottak, 48 órán keresztül 10 százalék volt a túlélési esélyem. Azt mondták a férjemnek és a gyerekeimnek, hogy ha túlélem, akkor is valószínűleg béna leszek. De nem lettem! Azt mondják, ez orvosi csoda. Köszönöm minden kedves nővérkének és orvosnak, hogy gondoskodtak rólam, és nem hagytak meghalni!
Babi most otthon lábadozik, nem ígéri, hogy visszavesz a tempójából, mert ahogy mondja, nem tud takaréklángon működni. Februárban vár még rá egy műtét, addig családja kérésének eleget téve, nyugton marad, nem megy dolgozni, nem tervez, nem szervez.
Most a Jóistentől kaptam még egy életet , szeretnék vele jól gazdálkodni, és minden szeretetemet a férjemnek és a gyerekeimnek adni.
„Nagyon boldog ember vagyok”
Széthullott családból börtönön keresztül vezetett az út Oláh Attilának egy olyan életbe, amiről álmodni sem mert.
Kábítószerező anyja és kegyetlen nagyanyja közt ingázva esélye sem volt a tisztességes életre. 17 évesen fizetett először a szabadságával lopásért, rablásért. A családalapítás sem sikerült elsőre, de a börtönben megismert egy büntetlen előéletű lányt. Ez sorsfordító volt, noha csak egy év múlva tapasztalhatta meg. (Részletek itt.)
Története úgy folytatódik, ahogy szerelmével, Jutasi Rékával szerették volna. Tömören újságolja, mi történt velük az elmúlt fél évben:
Kislányunk születik, május elejére várjuk Lilit és Atinak megjelent a könyve a gyerekkoráról, börtönéveiről. Ezek a legfőbb eseményeink, nemcsak a cikk óta, hanem az életünkben valaha.
Attilának van egy kis kiegészítenivalója:
Azóta megfordultam a sitten ismét elítéltként. Egy 2010-es ügyből maradt 1 hónap 2 napom, azt még le kellett csücsülnöm. A könyvbemutatómra azért kiengedtek. De a legfontosabb, hogy nagyon boldog ember vagyok, jön a kislányom, Istenem, de boldog vagyok!
„Keresem a helyet, ahol a fiam megtalálja a lelki békéjét”
Orbán Orsolya fiát 13-szor élesztették újra, egy évig volt kómában. Az elmúlt 16 év sem volt könnyű a most 25 éves Dzsozival – mesélte tavaly januárban az anya. Azt mondja, az elmúlt egy évben sem sok jó történt velük, reménytelennek tűnik a helyzetük. Korábbi orvosuk, azt javasolta, menjen lakóotthonba a fiú, csakhogy ezt Dzsozi rosszul viseli.
Megtudtam, hogy a Down alapítványnak van egy átmeneti otthona, ahol maximum két évre fogadják azokat, akik már végleg nem tudják, hova tovább. Szeptemberben felvették a gyereket, de novemberben már kétszer vitték a kistarcsai kórházba, amikor meg akart halni. Kerestem Pesten egy orvost, ő azt mondja, a gyereknek nincs szuicid hajlama, csak kellene neki közösség, de nem olyan közösség, ahol most van.
Orsinak közben sikerült munkába állnia egy idősotthonban. Ennek nagyon örül, mert nehezen viselte, hogy két fiának kellett eltartania őt évek óta. Úgy látja, annyi változás van tavaly januárhoz képest, hogy nem otthon aggódik a fiáért.
Keresem a helyet neki, ahol megtalálja majd a lelki békéjét és nem tömik gyógyszerekkel. Addig kéthetente hozom haza az alapítványtól. Isten segítsen, hogy találjak helyet neki mielőtt baj történne.
Az olvasók hoztak változást az életükbe
Betöltötte a tizennyolcat Kónya Dorián, akinek gyerekkorában azt jósolták az orvosok, legfeljebb hatéves koráig élhet. A különleges betegsége miatt szinte egész életét ágyban töltő fiú családja komoly anyagi bajba került, de olvasóink segítségével fellélegezhettek kicsit.
A cikk óta van egy tàmogatónk, akinek a csemegeboltjában havonta 30 ezer forint értékben vásárolhatunk. Ezért végtelenül hálásak vagyunk, mert minden háztartásban az élelem viszi el a legtöbb pénzt – mondja az anya, Baranya-Boncsér Mónika.
Doriánról kétszer is adtunk már hírt. Az első cikk után kapott emelőgèpet. Ez főként az anyának nagy megkönnyebbülés, előtte neki kellett a 75 kilós, magatehetetlen testet mozgatnia. Akkor bioptron lámpával és tévével is segítették Doriánékat, ketten pedigazóta is rendszeresen küldenek kisebb összeget.
A második cikk után is nagy meglepetés érte a családot. Az ára miatt csak álomnak tűnt, de megkapta Dorián támogatóktól az úgynevezett szemegeret, amivel kéz nélkül, a tekintetével tudja kezelni a számítógépet. Anélkül egyetlen szórakozása is veszélyben volt, mert noha az ujjai még mozognak, egyre fáradékonyabbak. A 800 ezer forintos eszközt még nem használhatja a fiú, mert előbb építeni kell neki egy laptop-tartót, amivel a megfelelő szögbe állítható a gép.
Különösen nagy örömöt egy kisállattal szereztek Doriánnak a támogatók. Pár napja kapott egy bengáli cicát, teljes ellátással.
Nagyon szép macska, kezdetben meg volt kicsit szeppenve, de már feloldódott. Egy hónap múlva elkezdjük majd tanítgatni.
„Budapest nem eresztett el újra”
Lakatos Lászlót júliusig sokan irigyelhették jó hollandiai fizetése miatt, ő viszont azokat irigyelte, akik itthon boldogulnak. Nem üldözték, mégis menekült. El, aztán vissza.
Az intézetben nevelkedett fiú nagyon szeretett volna Budapesten élni, de amikor minden olyan lelketlenné, pénzcentrikussá vált körülötte, világgá ment. Annyit keresett, amennyiről itthon nem is álmodhatott, mégis hazahúzta a szíve.
Legutóbbi hazalátogatásomkor, amikor találkoztunk, újra fellángolt a szerelmem Budapest iránt. Menni akartam vissza Hollandiába, de nem eresztett.
Laci nyara állásinterjúkból állt, de jutott idő bulira, koncertekre, olvasásra és országon belüli utazásokra is. Augusztus végén kapott állásajánlatot, amikor már újra kifelé kacsintgatott.
A többkörös felvételi sikere után immár negyedik hónapja dolgozik újra Budapesten – online kereskedésben. És úgy tűnik, boldog:
Imádok bejárni a melóhelyre, ahol érzem, hogy szeretnek, elfogadnak, befogadnak. Sokat járunk össze a barátokkal, főleg most a decemberi hónapokban, termálfürdőzőnk, sokat beszélgetünk, forralt borozunk, sütőtököt sütünk, társasjátékozunk, kacagunk, ölelünk.
Bécsben sem találtak magyarázatot Ottó leépülésére
Brechler Ottó másfél év alatt bénult le szinte teljesen, az okot három éve keresik. A 30 éves fiú biztos benne, hogy újra talpra áll. Barátai is hiszik és mindenben támogatják.
Két hónapja jelent meg róla ez a videó, akkor nagyon reménykedett, hogy Bécsben kiderítik, mi a baja, de egyelőre semmi új:
Egy speciális biokémiai vizsgálatot végeztek, az eredmény negatív. Egy siófoki magánklinika injekciós kezeléssel próbálkozik. Ez még folyamatban van. Voltunk a Ritka Betegségek Intézetében is egy-két kiegészítő vizsgálatra, de nem jutottunk előbbre. Tornázom és úszom továbbra is, ettől függetlenül az állapotom romlik.
Édesanyja tehermentesítésére úgy tűnik, találtak egy ápolót. Erre és a vizsgálatok, utazások költségeire a pénzt a barátai igyekeznek összegyűjteni részben saját forrásaikból, másrészt kampányokkal. Tervezik, hogy létrehoznak egy alapítványt vagy egyesületet Ottó támogatására. Mindannyian azt remélik, hogy a jövő év sikeresebb lesz, találnak végre orvost, aki pontos diagnózissal tudja segíteni a gyógyulást és barátjuk mielőbb felállhat a tolószékből.
Ottónak vannak kisebb céljai is. Most épp annak örülne, ha év végéig lenne legalább ezer követője a Facebookon.
“Most örülünk!”
Oláh Csaba és felesége Tímea augusztusban még kockázatos műtétre készült, hogy megmentsék akkor négy hónapos gyermeküket. Akkor elkerülhetetlennek tűnt a májátültetés, a szülőknek kellett volna a szervet adni. A már 8 hónapos Noelről aztán kiderült, nincs szüksége szervátültetésre, de olyan gyógyíthatatlan betegsége van, amilyen senki másnak Magyarországon.
A kisújszállási kisfiúval havonta járnak kontrollra. Édesanyja szerint most minden rendben:
A Niemann pick szindrómának – hála Istennek-, még semmi jele. A fejlődésneurulógus szerint szépen fejlődik, a mozgásával nincs probléma. És a napokban egyedül fel is állt az ágy mellett! Úgyhogy most örülünk!
