Szexuális kényszerítés miatt indítottak eljárást a budapesti rendőrök, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A jelenlegi adatok szerint a 25-30 év körüli fiatalember október 29-én dél körül ment be egy IX. kerületi szoláriumba, ahol rátámadt az alkalmazottra, amikor a nő előkészítette neki a fülkét. Többször megütötte és késsel fenyegette áldozatát, valamint „szexuálisan zaklatta”. Épp ekkor érkezett egy vendég, így a támadó elmenekült.
A keresett fiatalember körülbelül 170 centiméter magas, 70 kilogramm súlyú, vékony testalkatú. Arca hosszúkás, csontos, heges, járomcsontja erős. Szeme kék, haja rövid és fekete. A bűncselekmény elkövetésekor derékig érő, fekete, prémes nyakú kabátot, fekete-fehér csíkos pulóvert és sötétkék színű farmert viselt.
A rendőrség szerdán képet is közölt róla:
Kérik, hogy aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 455-4800/49-140 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 595-111-es „Telefontanú” zöldszámon (hétfő–csütörtök: 8-16, péntek: 8-13), a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén, vagy írjon a 06rk@budapest.police.hu e-mail címre.