A múlt héten mi is megírtuk, hogy a rákospalotai Károly Róbert Általános Iskolában a konyhások, a gyerekeknek szánt étel egy részét nemes egyszerűséggel elteszik maguknak. A szülők arról panaszkodtak az alpolgármesternek, hogy gyermekük ebédje felháborítóan kis adag, repetát nem kapnak és néha már a hús is hiányzik a tányérról. A politikus ezután tett feljelentést.
Az ügyészség lezárta a nyomozást az ügyben, mely megállapította, a konyhások nem loptak az ételből. Azonban az iskola vezetői így is megbüntették őket. A Blikknek nyilatkozó menzai alkalmazott elmondta, a mai napig rettegnek, fizetésüket húszezer forinttal csökkentették.
“Éppen hazaértem, amikor megérkezett a rendőrség, az emberek átkutatták a házamat. Kiforgatták a táskámat, nem hoztam-e haza valami ételt. Nagyon megalázó volt” – nyilatkozta az újságnak egyikük. A másik gyanúsított egy erdészetben dolgozó férfi, aki heti rendszerességgel elvitte az amúgy ipari hulladéknak minősülő bezsákozott száraz kenyeret.
A férfit B. Ignácot és az iskolai alkalmazottakat azzal gyanúsították, hogy „2007. január és 2015. szeptember között az iskolából heti rendszerességgel, általában pénteken, az összegyűlt száraz kenyeret a zsákokban eltulajdonították”.