Közélet

Adásban vacsorázott a műsorvezető, míg vendége menzamoslékot emlegetett

Kálmán Olga tesztelte vendége mintaételeit.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője egy kis adag menzarecept alapján készített étellel lepte meg Kálmán Olgát, aki élő adásban “meg is vacsorázott”. A menü (tojásleves, borsófőzelék, fasírt) ugyanaz volt, amit a Parlamentben is kínáltak a képviselőknek. 

A műsorvezető eszegetett.

Beszéljen csak, amíg vacsorázom!

Bangóné beszélt.

Gyakorlatilag moslékot főznek a gyerekeknek.

A szocialista politikus szerint a parlamenti ételosztással szembesíteni akarták a Fidesz képviselőit azzal, milyen következményei vannak az általuk hozott rendeleteknek. A menzareform egyenesen felháborító. Bangóné Borbély Ildikó azt mondta: maguk főztek az iskolai konyhákban alkalmazott recept alapján.

A politikus azt elismerte, fontos, hogy egészségesen étkezzenek a gyerekek, de a menzarendelettel gyakorlatilag

a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte a kormány.

A szocialista képviselő szerint sok pénz megy el megfelelő ételekre, de a diákok most éheznek igazán, gyakorlatilag moslékot főznek nekik. A magyar specialitásokat és ízeket is figyelembe kellene venni – tette hozzá. Szerinte fontos lenne, hogy a képviselők azt kapják, amit a gyerekek. Így éreznék saját bőrükön döntésük súlyát. Az MSZP szeretné, ha jogszabály írná elő, hogy a képviselőknek is csak a menzareform által meghatározott módon főzhessenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik