Belföld

Alapvető változás előtt áll a budapesti tömegközlekedés

Jövőre már kipróbálhatjuk az elektronikus bérleteket. Nemcsak kényelmesebb, de a bliccelést is megnehezíti.

Már nem kell sokat várni, hogy elektronikus jegyekkel közlekedhessünk Budapesten – írja az Index. A bérletek a feltöltőkártyás telefonokhoz hasonlóan működnek majd: pénzt tölthetünk fel rájuk és azt utazhatjuk el. A jegyek nem útvonalakra, hanem egy meghatározott időtartamra lesznek érvényesek. A tervek már készen vannak, 2016 végétől a bérletesek kipróbálhatják az új rendszert.

A rendszer 27 milliárd forintba kerül, ezt egy német cég, a Scheidt&Bachmann nyerte el. A cég elkészíti a számítógépes rendszert, kihelyez 800 beléptetőkaput és 10 450 érvényesítő automatát, az átadás után pedig öt évig üzemeltetik is a rendszert. A metróban megnehezíti a bliccelést, hogy a metró- és HÉV-állomásokra csak beléptetőkapukon lehet majd bejutni, érvényes jeggyel vagy bérlettel.

Többfajta kártya lesz: a rendszeresen utazó bérletesek névre szólót kapnak, de lesz átruházható anonim kártya is. A turisták és alkalmi látogatók eldobható kártyát kapnak. A legfontosabb újítás az lesz, hogy az időalapú számlázás miatt nem kell külön fizetni az átszállások után. Az új típusú diákigazolványok tulajdonosainak külön kártyára sem lesz szükségük. A teljes átadást 2017 végére tervezik, de az év végén a BKK-dolgozók, tavasszal pedig a 65 éven felüliek már megkapják a kártyáikat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik