Belföld

Előzetes letartóztatásban az M5-ösön autókat letaroló embercsempész

24.hu
24.hu

2015. 09. 30. 11:33

Minősített embercsempészés, közúti veszélyeztetés és cserbenhagyás bűntette miatt indítványozta az ügyészség annak a szerb fiatalnak az előzetes letartóztatását, aki a napokban az M5-ös autópályán sorozatos balesetet okozott, miközben a rendőrök elől menekült egy utasokkal teli járművel. A Kecskeméti Járásbíróság kedden úgy döntött, rács mögött a helye. A végzés jogerős.

 A nyomozás adatai szerint a 18 éves szerb fiú múlt vasárnap, a reggeli órákban, a magyar határon tizennégy szírt vett fel autójába, akik a kerítésen másztak át. Azért, hogy Nyugat-Európába viszi őket, 8-9 ezer euró ütötte volna a markát, ám a rendőrök meg akarták állítani a kocsit a sztrádán. Ő azonban gázt adott és menekülőre fogta, ám feltorlódott előtte a sor, ő pedig szalagkorlát és a belső forgalmi sáv közötti földes-füves útpadkára hajtott és az ott haladó autónak ütközött – szándékosan.

 Ezután sem állt meg, továbbszáguldott és nekiment egy másik kocsinak is, nekilökve azt egy nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló járműnek.  A sofőr ezzel sem törődött, és ismét karambolozott, ugyancsak egy autóval. Ezután kénytelen volt megállni, egyik kereke ugyanis kitört – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.