Belföld

Háziorvosok, gyermekorvosok érkeznek a befogadóállomásokra

Hat pályázat érkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak (BÁH) arra a közbeszerzési pályázatára, amelyet háziorvosi, házi gyermekorvosi, nővéri szolgáltatásra és telefonos segítségnyújtásra írtak ki a bicskei, a vámosszabadi és a nagyfai befogadóállomásokra - írta a Napi Gazdaság.

A Napi Gazdaság csütörtöki számában megjelent cikk szerint a pályázatokat még nem bírálták el, a járványügyi feladatok ellátására kiírt álláspályázatra a BÁH tájékoztatása szerint még lehet jelentkezni. A bicskei, a debreceni, a vámosszabadi és a nagyfai befogadóállomáson jelenleg mindössze hét orvos és tizennégy nővér dolgozik, igaz, a menedékkérők ellátásában a területileg illetékes egészségügyi szolgáltatók is részt vesznek, és szükség esetén az ügyeletes orvost vagy a mentőket is kihívják – írta a lap. Orvos azonban csak munkanapokon és négy órában, gyermekorvos hetente kétszer két órában rendel, az ápolószemélyzet azonban folyamatos szolgálatot teljesít.

A nagy számban érkező menekültek miatt a fertőző betegek ellátásának igénye is megugrott az elmúlt hetekben, ezért Csongrád megyében nélkülözhetetlenné vált a jelenleg erre a célra rendelkezésre álló kórházi ágyak számának növelése. A fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ a Napi Gazdaságnak arra a kérdésére nem válaszolt, hogy mennyivel növelik a fertőző betegek fogadására alkalmas kapacitást, de azt elmondták: az önálló fertőzőosztály működtetése miatt nem kell orvosokat, nővéreket felvenni. Hangsúlyozták: a bővítés célja nem az, hogy a szentesi kórházban lássák el a fertőző betegségben szenvedő migránsokat, hanem hogy – ha oda mégis fel kell venni illegális határátlépőket – az ne veszélyeztesse a hazai betegek ellátását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik