Belföld

Menekültek: az ÁNTSZ szerint nincs járványveszély, de vigyázni kell

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 08. 24. 11:35

Nincs komoly járványveszély Magyarországon a menekültek miatt, azonban ilyen helyzetekben felértékelődik a személyes higiénia fontossága - mondta az országos tiszti főorvos hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Korábban a témában:

Paller Judit közölte: a magyar lakosság nincs közvetlen veszélyben, ugyanakkor járványügyi kockázatot jelent a százezres nagyságrendű, más kultúrából, más higiénés környezetből származó ember. Kiemelte, hogy a magyar lakosság védett a járványos megbetegedésekkel – például gyermekbénulás, szamárköhögés, kanyaró – szemben, köszönhetően a magyarországi jó átoltottsági aránynak.

A jogszabály szerint a menekültstátusért folyamodók esetében el kell kezdeni a vizsgálatokat, és meg kell kezdeni a védőoltásokat, hiszen ők nem elsősorban a magyar lakosságra, hanem arra a közösségre veszélyeseket, ahol éppen tartózkodnak. A menedékstátusért folyamodók mindegyike elrendelt szűrővizsgálaton esik át, ezek jellemzően hepatitis B, hepatitis C, HIV-vírus és szifilisz kiszűrésére alkalmas vizsgálatok, illetve megvizsgálják őket rühesség és tetvesség miatt is – tette hozzá Paller Judit. 

A Hepatitis B a leggyakoribb

Danielisz Ágnes járványügyi főosztályvezető elmondta, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) értesíti a járási tisztiorvosi hivatalt, ha menedékstátusért folyamodik valaki, és a tisztiorvos rendeli el az említett szűrővizsgálatokat. A 33. héten 1593 esetben érkezett értesítés a BÁH-tól, és körülbelül száz ember szűrővizsgálatát kezdték meg, pozitív eredmény a 33. héten nem volt – közölte a szakember. 

A járványügyi főosztályvezető hozzátette: az idei év első fél év vizsgálatai szerint több mint 13 ezer emberről értesítette a BÁH a járási tiszti főorvosokat, de ténylegesen 560-an vettek részt a vizsgálatokon. A legnagyobb arányban a hepatitis B (májgyulladás) és a szifilisz (vérbaj) fordul elő a bevándorlók között, és egy százalék alatti a hepatitis C, illetve a HIV-fertőzés miatti eset.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hatályos jogszabály alapján a menedékkérők szabadon mozoghatnak az országban, de aki elmegy, “eltűnik”, azt nem tudják kezelni.

Az országos tiszti főorvos úgy vélte, megfontolásra érdemes az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) azon előterjesztése, hogy a szűrővizsgálatok idejére a menedékkérőket egy helyen tartsák, ahonnan nem tudnak elmenni. Paller Judit hozzátette, a szűrővizsgálatok és a védőoltások tekintetében többletforrásra van szükség, ami nagyjából 10 millió forint ebben az évben. 

“A védőoltásokra közbeszerzést kell kiírni, az eljárást le kell bonyolítani, de ez gyors folyamat is lehet, ha nemzetbiztonsági érdek fűződik hozzá” – mondta. Általánosságban az országos tiszti főorvos azt mondta, mindenképpen oda kell figyelni a személyes higiéniára, a menekülteknek közvetlenül segítőkre pedig ez különösen igaz. A gumikesztyű és a védőruha használata ilyen esetekben elengedhetetlen, és a fertőtlenítőszeres kézmosásnak is gyakorinak kell lennie.

Paller Judit kiemelte, függetlenül attól, hogy ki honnan, hogyan, milyen körülmények között érkezett Magyarországra, a sürgősségi ellátás jár neki, minden más esetben a területileg illetékes háziorvos, illetve kórház nyújt ellátást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.