Belföld
Gyepesitik-az-1-es-villamost(960x640).jpg (Array)

1-es villamos: jókora hibalistával küzd a BKK

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 08. 17. 13:02

Beázás, lassú döcögés, szemét, gyom – az alig fél éve átadott pályán jócskán akadnak gondok. A BKK szerint a hibák nem jelentősek – derül ki az Index cikkéből.

Korábban a témában:

Beáznak az új megállók, a pályák környezetét elönti a szemét, kivitelezési hibák és a Kacsóh Pongrác úti felüljárón 20 kilométer per órával döcögő villamos. A 27,5 milliárd forintból felújított 1-es villamos pályáját végigjárta az Index és a készült fotókkal együtt kérdezett rá a BKK-nál a hibákra.

A fővárosi közlekedési cég szerint az üzemeltető, a projektmérnök és a megrendelő szakemberei rendszeres garanciális bejárásokon rögzítik a hibákat, és intézkednek a javításról – balesetveszély esetén soron kívül. Úgy vélik a a fotókon látható hibák nem jelentősek, kijavításukat folyamatosan végeztetik a vállalkozóval.

Az esztétikai hibák mellett kiderült, hogy például nagyon magas lett az új megállók teteje, és ha esik és fúj, jobb, nem védenek megfelelően. A BKK erre nagyjából csak széttárta a kezeit: a hidakon jellemzően erősebb a légmozgás, de ez a víz feletti építményeknél természetes jelenség.

A Kacsóh Pongrác úti felüljárón a villamos mindössze óránként 20 kilométeres sebességgel döcög. A cég szerint ez az útszakasz nem volt része az 1-es villamos felújításának, mert a vágány állapota azt nem indokolta. A vágány műszakilag most is megfelelő állapotú, de a dilatációkat ki kell cserélni, ezt a BKV végzi majd el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.