Belföld
szegedi villamos (Array)

Lázár villamost álmodott Vásárhely és Szeged közé – 2020-ig el is készülhet

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2015. 08. 13. 11:01

A két város közt ezrek ingáznak, az ő életüket könnyítheti meg az új lehetőség. 20 percig tartana az út belvárostól belvárosig.

2020-ra készülhet el a Hódmezővásárhely és Szeged közti villamos, amit Lázár János még polgármestersége idején ígért meg – írja az Origo. Csongrád megye két nagyvárosa közt sok ezren ingáznak naponta, az ő életüket könnyítheti meg a fejlesztés.

A villamos óránként száz kilométeres sebességgel közlekedik majd a két város között. Városon belül villamospályán, városon kívül a nagyvasúti pályán járnak majd a járművek, belvárostól belvárosig. Mivel Hódmezővásárhelyen eddig nem volt villamos, ott új síneket kell lefektetni a városon belül.

Almási István hódmezővásárhelyi polgármester elmondta, hogy a villamossal húsz perc alatt meg lehet majd tenni az utat Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között. Hangsúlyozta, hogy a hazai és az uniós közlekedéspolitika is fontosnak tartja, hogy ne csak Budapest agglomerációjában, hanem a vidék városai közt is korszerű elővárosi közlekedés épüljön ki.

A „tramtrain” műszaki megoldásai újszerűek, Magyarországon még nem alkalmazták őket, így az engedélyeztetési folyamat nehezen látható előre, de az ígéret szerint a 2020-ig tartó uniós ciklusban elkészül a beruházás. Hódmezővásárhelyen 3,5 kilométer hosszú egyvágányú villamospálya épülne, útközben Algyőn is megállna a villamos, majd Szegeden a rókusi vasútállomásnál áttérne a meglévő villamospályára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.