Belföld

Sorban a harmadik: megnyitott a Nyugati pályaudvari tranzitzóna

tranzitállomás2 (Array)
tranzitállomás2 (Array)

Péntek 10 órától működik a Nyugati pályaudvarnál megnyitott tranzitzóna, amelyet a migránsok vehetnek igénybe.

AKeletinél nyílt első tranzitállomásról írtunk már korábban, többek között azt, hogy a főváros alapvető közegészségügyi és higiénés szolgáltatásokat biztosít a helyszínen, amit a bejáráskor már igénybe vettek az érintettek. Később volt egy kis bonyodalom az átadott, majd rögtön le is zárt zuhanyzóval, de azóta minden tisztázódott, az is működik.

 Kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Azóta pedig a Déli pályaudvar egyik kevésbé használt aluljáróban is nyílt egy tranzitzóna, az volt a második, a mostani, a Nyugatiban nyíló a harmadik.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának vezetője, Pető György múlt szerdán jelentette be, hogy úgynevezett tranzitterületeket alakítanak ki Budapesten, amelyeken a főváros biztosítja a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat az illegális bevándorlók számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik