Belföld

Átadták, majd rögtön le is zárták a tranzitállomás zuhanyzóját

tranzitállomás2 (Array)
tranzitállomás2 (Array)

Megnyílt az első, a menekültek által önkéntesen igénybe vehető tranzitzóna a Keleti pályaudvarnál lévő aluljáróban. Átadták, de a zuhanyzót rögtön le is zárták. Még nincs kész.

Megírtuk korábban, hogy megnyílt, át is adták a tranzitállomást. A létesítményt a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője mutatta be a sajtónak. A főváros alapvető közegészségügyi és higiénés szolgáltatásokat biztosít a helyszínen, amit a bejáráskor már igénybe vettek az érintettek.

A TV2 Tények stábja is ott volt a bejáráson. Az újságíróknak megmutatták a zuhanyzókat is. De amikor a stáb visszament két migránssal, hogy velük is megnézzék a vizesblokkokat, de az akkor már zárva volt. Mert úgy adták át, mint a Várkert Bazárt, vagyis nem volt kész.

Így marad a mosdókagylóban való mosakodás. Azt pedig nem tudták megmondani a csatornának, mikorra lesz kész a zuhanyzó.

 MTI / Koszticsák Szilárd

Jöhet a Keleti és a Déli is

A Keleti pályaudvarnál tájékoztató táblákat helyeztek ki a tranzitzónához való eljutást segítendő. A Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Csatornázási Művek mobil ivókutat, mosdót, zuhanyzót létesített, a BKV pedig két tartalék csuklós Ikarus buszt indított a pályaudvarok között. A Fővárosi Közterület-fenntartó vállalta a takarítási munkákat és a szemétgyűjtők kihelyezését, a területeket kétnaponta fertőtlenítik.

Később bejárást tartottak a Nyugati pályaudvarnál és megállapították, hogy a MÁV területein nem tudnak megfelelően nagy zónát kialakítani, ezért felvették a kapcsolatot a nemzeti vagyonkezelővel, mely várhatóan a jövő hét közepéig, de legkésőbb a hét végéig rendelkezésre bocsátja a megfelelő területet és ott is felállítanak egy hasonló létesítményt. A Déli pályaudvarnál a Vérmező felé eső, gyalogosok által kevésbé használt aluljáróban fognak tranzitzónát létesíteni, várhatóan jövő szerdáig.

MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik