Belföld

Titkolják Matolcsyék, hogy kitől vettek 1,1 milliárdért érmegyűjteményt

matolcsy-3(210x140).jpg (Array)
matolcsy-3(210x140).jpg (Array)

Bőkezűen költekezik a jegybank, a Liberálisok szerint jóval áron felül vásároltak be. A Munkácsy-festménynek is szerepe lehetett az ügyben.

1,1 milliárd forintos érmegyűjteményt vett a Magyar Nemzeti Bank, de titkolja, hogy kitől – írja a Figyelő Online. A portál ennek ellenére megtudta, ki az eladó és az is kiderült: a jegybank nem véletlenül titkolja a vevő kilétét.

Mostanáig tíz üzletet kötött a Magyar Nemzeti Bank az Értéktár Program keretében, műalkotásokat és műgyűjteményeket vettek meg, köztük Tiziano „Mária gyermekével és Szent Pállal” című alkotását 4,5 milliárd forintért. A képet Pintér Gyula egy aukción vette meg 2005-ben 140 millió forintért, most több mint harmincszoros áron adta tovább. Ehhez képest Munkácsy Ferenc Golgotájának kilencmillió dolláros vételárát azért utasította el az MNB, mert szerintük a kép ára nem emelkedhetett ugrásszerűen két évtized alatt.

A Figyelő értesülése szerint az 1,1 milliárd forintos erdélyi ezüstérme-gyűjteményt Törő Istvántól, a Falk Miksa utcai Virág Judit Galéria és Aukciósház ügyvezető igazgatójától vették meg, de ezt egyik érintett sem erősítette meg. Kiderült ugyanakkor, hogy a Golgotáért a jegybank arra hivatkozva hajlandó csak hatmillió dollárt fizetni, hogy három általuk felkért független értékbecslő szabta meg ezt az árat. Az értékbecslők egyike Virág Judit volt, Törő István felesége, ezért titkolhatta az MNB, hogy kitől vették meg az érmegyűjteményt.

Az ügyben a Liberálisok közleményt adtak ki, melyben azt írják: adatigényléssel fordulnak a Magyar Nemzeti Bankhoz, mert értesülésük szerint az érmegyűjtemény valós értéke legfeljebb 500 millió forint, ráadásul a vásárláskor közvetítői díjként százmillió forintot fizettek ki egy magánszemélynek. A párt szerint a közvéleménynek jogában áll megtudni, ki volt a közvetítő és miért volt rá szükség, ahogy az értékbecslés teljes szövegét is nyilvánosságra kellene hozniuk. „A Matolcsy vezette jegybank egyre több olyan botrányos ügybe keveredik, ahol a korrupció és más gazdasági bűncselekmények gyanúja is fölmerülhet” – áll a pártközleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik