Belföld

Nem tudni, mire jó a közmunkaprogram

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2015. 07. 03. 10:18

Arra, amire kitalálták, biztosan nem – derül ki az MTA kutatásából.

Kedden elfogadta a parlament azt a javaslatot, ami lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok idénymunkára kölcsönadjanak közmunkásokat és kizárják azokat a közmunkából, akik erre nem hajlandók. Egy nappal a szavazás előtt jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia átfogó tanulmánykötete, amely mintegy 300 oldalon elemzi a közmunkaprogramot. Ennek alapján az Index azt írja: a közgazdászok már egyre többet tudnak arról, hogy kik vannak a programban és milyen hatással van rájuk, csak azt nem tudni, mire jó ez az egész, mert arra, amire elvileg kitalálták, biztosan nem.

A közmunkaprogramra idén 270 milliárd forintot költ a kormány. A kutatók azt nézték meg, hogy mi lett azzal az 517 730 emberrel, akik 2011-12-ben részt vettek közmunkaprogramban. 180 nappal később ezeknek az embereknek a fele ismét regisztrált munkanélküli volt, 34 százaléka újra a közfoglalkoztatásban találta magát és csak 13,3 százalék dolgozott a nyílt munkaerőpiacon. 6,7 százalékról nem tudni, mi lett vele.

A közmunkaprogram célja az lenne, hogy visszasegítse az embereket a munkaerőpiacra, ehhez képest minél több időt tölt valaki közfoglalkoztatásban, annál kisebb erre az esélye. A kutatás szerint legnagyobb eséllyel a szakmunkás végzettségűek ragadnak bent a közmunkában, pedig a kormány épp most akarja átalakítani az oktatási rendszert, hogy még többen legyenek a szakiskolások.

A kutatók szerint nem igaz a kormány magyarázata, hogy azért jó a közmunka, mert akik oda kerülnek, azok nem nagyon tudják, milyen a munka. A közmunkások jó részének volt korábban legális, bejelentett, legalább minimálbért fizető állása. Az igazi munkaerőpiacon azonban nem találtak stabil állást, ezért nincs is hová visszavezetni őket. A közmunkában töltött idő ráadásul az álláskeresést is akadályozza.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Puidoux, 2018. szeptember 25.
Saszla szőlőt szüretelnek a lavaux-i szőlőültetvényeken a nyugat-svájci Puidoux-ban 2018. szeptember 20-án. A Genfi-tó északi partja mentén 898 hektáron elterülő, lavaux-i teraszos művelésű szőlőskertek 2007-ben kerültek fel az UNESCO kulturális világörökségének jegyzékére. Az itt termő legismertebb szőlőfajta a saszla. A borvidéket a „három nap” régiójának is hívják, mivel a szőlőtermesztéshez szükséges napfény és meleg három helyről érkezik, az égből, a tó felszínéről és a teraszokat tartó kőfalakból. (MTI/EPA/Valentin Flauraud)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.