Belföld

„Hopp, rossz kart húztam meg” – mondta a pilóta a becsapódás előtt

tajvani katasztrófa (Array)
tajvani katasztrófa (Array)

A TransAsia szerencsétlenül járt gépének kapitánya véletlenül kikapcsolta az egyetlen működő hajtóművet.

Kiderült, mi okozta a februári tajvani repülőszerencsétlenséget. A TransAsia Airways gépének katasztrófájában negyvenhárman vesztették életüket.

A Tajvani Repülésbiztonsági Tanács csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint a baleset oka az volt, hogy a kapitány véletlenül kikapcsolta a gép egyetlen működő hajtóművét. A vizsgálat arra is fényt derített, hogy a pilóta korábban egy szimulátoros kiképzésen már megbukott, ahol arról kellett volna számot adnia, hogy hogyan tud kezelni egy hajtóműhibát.

A pilótafülkében rögzített beszélgetés utolsó másodperceiben az hangzik el a kapitány szájából, hogy „hopp, rossz kart húztam meg”. Ezután már csak az elsőtiszt hangját lehetett hallani, ahogy azt mondja: „Készüljünk fel a becsapódásra.”

A gép másodpercekkel később fejjel lefelé zuhant egy sekély folyóba Taipeiben, miután súrolt több épületet és elsodort egy felüljárót és egy taxit. Tizenöten mégis túlélték a balesetet, a kapitány nem volt közöttük.

A kapitányról az is kiderült, hogy rendszeresen nem tartotta be az előírásokat, nem vitte végig a felszállás előtti ellenőrző procedúrákat. A vészhelyzeti kezelésre vonatkozó szimulátoros próbarepülést másodjára sikeresen végighajtotta, de később újra hasonló hibákat vétett. A váratlan helyzeteket idegesen, kevéssé magabiztosan kezelte, és kommunikációs hibákat is feljegyeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik