Belföld

Ultimátum: tömegek hagyhatják el az egészségügyet

Nagyvizit: (Array)
Nagyvizit: (Array)

Szeptember 30-áig helyezik letétbe felmondólevelüket a kamaránál - jelentették be az egészségügyi dolgozók Kossuth téri demonstrációján. Ezrek csatlakozhatnak a felhíváshoz.

A Parlament előtt tüntető egészségügyi dolgozók úgy látják, a jövő évi költségvetésben semmi nem biztosítja helyzetük rendezését. Ezért ultimátumot adtak a kormánynak: ha nem tesz semmit, szeptember 30-án tömeges felmondás várható. Ennek alátámasztására pedig felhívást intéztek az egészségügyisekhez, hogy helyezzék letétbe felmondásukat az orvosi kamaránál. Egyelőre nem tudni, hányan csatlakoznak majd, ám a rendezők szerint már a helyszínen több százan aláírták.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kamara elnöke, Balogh Zoltán petíciót adott át erről Dublinszki-Boda Péternek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetőjének, aki azonban nem szólt a résztvevőkhöz, mert nem kapott nyilatkozattételi jogot.

Hajrá magyarok!

Balogh Zoltán beszédében kiemelte, hogy szakdolgozók nélkül nem lehet egészségügyet építeni és beteget ápolni. A kormánynak kell kiszámítható életutat biztosítania ahhoz, hogy egy helyen, egy fizetésből meg lehessen élni. A döntéshozóknak meg kell állítaniuk az elvándorlást. “Nem kívánunk mást, csak kiszámítható életutat itthon, Magyarországon” – hangoztatta Balogh Zoltán. “Hajrá magyarok! Hajrá magyar egészségügyi szakdolgozók!” – zárta beszédét a kamarai elnök.

.

A demonstráción ismét azt a tizenkét pontot tartalmazó szórólapot osztották ki, amelyen az egészségügyi szakdolgozók követeléseiket már hónapokkal ezelőtt megfogalmazták a kormánynak. Ezek között egyebek mellett szakdolgozói életpályamodell azonnali bevezetését, a bértárgyalás azonnali megkezdését, 50 ezer forintos alapilletmény-emelést, cafeteria-rendszer bevezetését, valamint az egészségügyi államtitkárságon belül az ápolásügy képviseletének megerősítését kérték.

A betegek maradnak

Irinyi Tamás szegedi osztályvezető ápoló az egybegyűltekhez szólva azt mondta: ugyan az egészségügyi dolgozók ünnepnapja van, de a szakdolgozóknak nincs mit ünnepelni. Megemlítette, hogy a június 15-i, egészségügyről rendezett parlamenti vitanapon a kormánypárti képviselők alig voltak jelen, akik pedig ott voltak, irreális képet festettek az ágazatról.

A döntéshozóknak “fel kellene fogniuk”, hogy ápolók és eszközök nélkül nem lehet ellátni a beteget, ezek beszerzéséhez azonban pénz kell – fogalmazott. Ilyen feltételek mellett nehéz megfelelni az elvárásoknak. A szónok hangsúlyozta, hogy nemcsak az egészségügyi dolgozókért demonstrálnak, hanem a betegekért is. “Mi elmehetünk, de a betegek itt maradnak” – mondta.

A demonstrálók egységesen fehér pólóban, sokan fehér lufival vonultak, sokan érkeztek vidékről, a szervezők szerint 60 autóbusszal csaknem háromezren. A demonstráció végén egy vérhez hasonlító piros folyadékot tartalmazó fiolát tűztek fehér hungarocellből kivágott szívbe a Parlament főlépcsőjénél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik