Belföld
matolcsy-gyorgy(960x640).jpg (Array)

Az ügyészség hajmeresztő indoklással mentegeti Matolcsyt

Az ügyészség szerint nem bűncselekmény, hogy Matolcsy György és Gerhardt Ferenc hamis vagyonnyilatkozatot adott le. Ugyanis nem tudták, mit tesznek.

Korábban a témában:

A Demokratikus Koalíció feljelentést tettMatolcsy György MNB elnök és Gerhardt Ferenc alelnök ellen, mert azok a vagyonnyilatkozatukban nem tüntették fel az alapítványoktól kapott fizetésüket. Az ügyészségi határozatot pedig megjelentette a 444.hu.

Az ügyészség elismerte, hogy “az alapítványoktól származó jövedelem adóköteles jövedelem, ekként pedig a vagyonnyilatkozatban feltüntetendő, így a bűncselekmény objektív tényállási elemei, elkövetési magatartás, elkövetési tárgy megállapíthatóak, a feljelentett cselekmény tényállásszerű.”

Érvelésük szerint azért nem bűncselekmény a hamis vagyonnyilatkozat, mert Matolcsyék nem voltak tudatában, hogy van a fizetésük is. Ezt írják:

a feljelentésből kitűnik, hogy a feljelentett személyek a tiszteletdíjjal közvetlen kapcsolatba nem kerültek, az összegek a tudatukban saját jövedelemként nem jelentek meg. Így arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna nem lehet. A szándékosság hiányában pedig a cselekmény nem bűncselekmény.”

Van egy kis gond: korábban arról volt szó, hogy Matolcsy és Gerhardt azért nem tüntette fel az összegeket, mert jótékony célra ajánlották fel. Hogyan lehet valamit úgy eljótékonykodni úgy, hogy tulajdonképpen el is felejtettük az egészet?

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.