Tavaly 1742 étrend-kiegészítőt jelentettek be, ebből 522 esetében találtak valamilyne kifogásolni valót az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egyészségügyi Intézet (OGYÉI), írja a Napi Gazdaság. Volt termék, ami tiltólistás anyagot tartalmazott, és olyan is, hogy ráírtak valamilyen egészségjavító hatást, ami nem létezett.
A lap szerint jelenleg tízezer különböző féle étrendkiegészítő kapható az országban, ami a tízszerese a kétezres évek közepén elérhetőnek.
A Napi Gazdaság szerint a szűrésbe a GVH is bekapcsolódott és volt olyan, hogy százmillió forintos bírságot szabtak ki. OGYÉI főigazgatója, Pozsgay Csilla egy konferencián azt mondta, hogy hatóságként mostantól elsősorban a laikus vásárlók jobb tájékozódását és eligazodását próbálják meg segíteni. A webshopok ellen is erősebb fellépést szeretne.