Belföld
orbán viktor (Array)

Orbán és egy előre bejelentett törvénysértés krónikája

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2015. 05. 27. 12:46

Már majdnem elfelejtettük volna, ha a miniszterelnök nem hozza szóba.

Orbán Viktor Székesfehérváron azt mondta: semmi alapja annak a sajtóhírnek, hogy 2017-ben belőle államfő, Lázár Jánosból meg kormányfő lesz. Úgy fogalmazott: „A köztársasági elnöki munkára az ország engem nem tudna használni, nálam méltóbb embernek kell megtestesítenie az ország egységét.” Jelezte, hogy a Fidesz következő, őszi kongresszusán két évre választ pártelnököt, akinek a 2018-as választásra fel kell készítenie a pártot. Ezt a feladatot viszont szívesen vállalja.

Mindez azt jelenti, Orbán Viktor biztosra veszi, nemcsak idén, hanem két év múlva is ő lesz annak a pártnak az elnöke, amely már évek óta – és ezek szerint a jövőben is – saját törvényét megsértve működik. Erre korábban a 4K! hívta fel elsőként a figyelmet, amikor 2013-ban törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az ügyészségen a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ellen. Az épp a Fidesz által módosított hatályos polgári törvénykönyv szerint a pártoknak ugyanis évente kongresszust kell tartaniuk.

Noha a Fidesz − Magyar Polgári Szövetség – alapszabálya szerint – „Magyarország törvényeinek tiszteletben tartásával működik.” (3.§), ezt cáfolni látszik, hogy a párt régóta nem hívja össze évente kongresszusát. Csak a tisztújítót, amelyről szintén az alapszabály mondja ki, hogy (66.§) azt „kétévente, a legutóbbi ülés időpontja után két évvel későbbi dátumot megelőző illetve követő harmincadik napok közötti időpontra kell összehívni.”

A Fidesz ennek megfelelően utoljára 2013. szeptember 28-án tartotta XXV. tisztújító kongresszusát. Orbán Viktort akkor a Millenáris Parkban az 1241 szavazatból 1240-nel választották újra a Fidesz elnökének. Azóta semmi, vagyis 2014-ben a Fidesz újra fittyet hányt saját törvénymódosítására, amelynek ellentmond alapszabálya is, amely csak rendkívüli és tisztújító kongresszust ismer.

Mindez azért furcsa, mert miközben a Fidesz ontja magából a társadalmat, a jogrendszert és a gazdaságot átalakító –  sokak által vitatott – törvényeket, a jelek szerint saját magát kivonja azok hatálya alól. Pedig elnöke pontosan tudja, ez morálisan romboló.

A politika tehát akkor találhat vissza a mindennapi élethez és az emberekhez, ha a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket: a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet helyezzük a középpontjába.” (Orbán Viktor: Nemzeti ügyek politikája)

A „rend” ez esetben kulcsszó, hiszen a Fidesz – miközben szavazói törvénytisztelő, becsületes emberek – pártként fittyet hány arra, ami minimum furcsa egy jogállamban. Honlapján ugyanakkor, ha rákeresünk a „jogállam” szóra, megtudjuk, hogy az bizony helyreállt, már három éve, a kongresszusmentes 2012-ben.

Akkor az ügyészek napján Orbán Viktor arról beszélt, hogy elmúltak azok az idők, amikor bárki úgy készülhetett „akár kisebb, nagyobb, vagy egészen komoly bűncselekmény elkövetésére, hogy abban bízhatott, megúszhatja. A kormányfő a rend helyreállításának fontosságát hangsúlyozva, úgy vélte, 2010-ig a politikai osztály egy része úgy érezte, hogy a törvények felett áll, és mindent megtehet. Olyan folyamatok indultak el, amelyek kikezdték a társadalom morális rendjét, és lerombolták az emberek biztonságérzetét.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.